A Balatoni Múzeum „Aranyhíd” elnevezésű új állandó kiállításának munkálatairól adott tájékoztatást Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója február 26-án.
Manninger Jenő elmondta: különösen fontosnak tartja a Balatoni Múzeum jövőjét, mivel Keszthelyen, a Balaton fővárosában található, így idegenforgalmi szempontból jelentős vonzereje van. – Szeretnénk, hogy a Balaton régió legjelentősebb múzeuma, más szóval a „Balaton Múzeuma” legyen – emelte ki az elnök.
A Zala Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Balatoni Múzeum felújítási munkálatai 2008-ban kezdődtek meg. A múzeum épületének állaga az utóbbi évtizedekben sokat romlott, a beázások során tetőszerkezete súlyosan károsodott, melyet a megyei önkormányzat 1,4 millió forintos támogatásával sikerült megjavítani. Az 1986-ban nyílt „Balaton és az ember” című kiállítás 2008. szeptember 29-én zárta kapuit.
Az „Aranyhíd” elnevezésű új állandó tárlat az épület emeleti szintjén, 11 teremben 732 négyzetméteren kerül kialakításra, finanszírozási okok miatt két ütemben. Az első ütem során öt, a következőben hat terem kerül majd átadásra. Az első ütem megvalósítási határideje 2009 szeptembere, a másodiké az előzetes tervek szerint 2010 júniusa. A kiállítás célja, hogy a látogató az egész tavat, annak fejlődéstörténetét, élővilágát, a tó partján élő ember tevékenységeit, a táj változásait, a tó adta lehetőségeket – úgy mint turizmus, pihenés, sport- s ezeknek a környezetre gyakorolt hatását bemutató tárlatot láthasson. Az előző kiállításhoz képest sokkal hangsúlyozottabb szerepet kap a fürdőkultúra és a balatoni hajózás története. Továbbra is része marad a kiállításnak az állat- és növényvilágot megjelenítő rész, valamint a balatoni halászat és a Balaton keletkezésének témaköre. Új látványos elemek is beépítésre kerülnek, köztük animációs filmek, terepasztal, balatoni várak makettjei és a tó környékén feltárt jelentős régészeti leletek – mondta el Manninger Jenő. Az új tárlat a fenntartó pénzügyi támogatásából és pályázati forrásból tud megvalósulni, az I. ütemben 41,6 millió forint ráfordítással. A pályázatokon elnyert támogatások összege csak 20,9 millió forint (Alfa program 20 millió, Nemzeti Kulturális Alap 900 ezer forint), sajnálatos módon a Regionális Operatív Programban nem sikerült forráshoz jutni sem a múzeum felújítására, sem olyan látványosságra, mint a balatoni halakat bemutató akvárium. Ennek megvalósulása érdekében az önkormányzat az önrészen felül további pénzügyi fedezetet biztosított. A fenntartó eddig összesen 20,7 millió forinttal támogatta a kiállítás megújítását, de a teljes befejezéséhez ebben az évben is pályázni kell az Alfa program keretén belül, valamint szükség lesz egyéb források, más pályázatok felkutatására is – adott számot a megyegyűlés elnöke a kiállítás pénzügyi helyzetéről.
Az „Aranyhíd” a múzeum negyedik állandó kiállítása lesz – mondta el Havasi Bálint, a múzeum igazgatója. A tárlat középpontjában a Balaton áll. A tárlat nem tekinti feladatának a tó egészének bemutatását, ezt sugallja a kiállítás alcíme is: „Fejezetek a Balaton történetéből”.
A kiállítás forgatókönyve 10 kutató (szakmájukra nézve: geológus, vízügyi mérnök, biológus, régész, történész, néprajzkutató, térinformatikus) együttműködésként jött létre.
A termekben látható lesz:
1. A Balaton kialakulása, geológiája
2. A Balaton szabályozása, a tó és az ember kapcsolata
3. A tó környékének élő és növényvilága
4-5. A Balaton környékének várai az őskortól a középkor végéig
6. Múzeumpedagógia, Mozi, filmes bemutatók, számítógépes infopultok
7. Szőlő- és borkultúra a Balaton mellékén
8. Balaton környékének népművészete
9. Fürdőkultúra és idegenforgalom
10.-11. Balatoni hajózás története
(forrás: www.zala.hu)