A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatán Keszthely városa 28,6 millió forintot nyert a Gesztenyés fasori kerékpárút építésére, mely a sűrűn lakott Vaszary és Fodor utcai lakótelepeket köti majd össze az új köztemetővel.
Ruzsics Ferenc elmondta, hogy a pályázaton az igényelt összeg 100%-át sikerült elnyerni, ami azért is nagy eredmény, mert országos szinten mindössze 75 projektet kívántak támogatni a keretösszegből. Az új kerékpárút a Gesztenyésfasor allén, a 71-es főút mellett halad, összesen 1224 méter hosszúságban. Ennek a szakasznak a megépítésére közlekedésbiztonsági szempontból nagy szükség van, mivel a 71-es főút azon részén sok a kerékpárost érintő, személyi sérüléssel járó baleset. „Régi lakossági igényeket igyekszünk kielégíteni – emelte ki a polgármester –, hiszen ezáltal az új temető gyalogos megközelítése is biztonságosabbá válik.” Az összesen 35,8 millió forint költségű projekt megvalósítása várhatóan jövő év elején kezdődik és a tervek szerint 2008. május végén történhet meg az új kerékpárút ünnepélyes átadása.
A város kerékpárút-fejlesztéseinek tervezett következő üteme az a nagyszabású projekt lenne, mely a Kertvárostól kiindulva, a Festetics Kastély érintésével kötné össze a Keszthely és Hévíz közötti szakaszt a Balatoni Bringa Körúttal. Hiánypótló ennek az útvonalnak a megvalósítása, mivel most városon belül nem lehetett biztonságosan, kerékpárúton közlekedni a két, már kiépült bicikliút között – fejtette ki a polgármester. De nem csak az „átutazók” számára lesz előnyös az útvonal, hanem a biztonságos városi kerékpározáshoz is megfelelő terepet szolgáltatna a helyi lakosok számára. „Ennek a közel 200 millió forintos projektnek a megvalósításához uniós forrásokat kívánunk igénybe venni; ebben a hónapban adja be pályázatát a város a Nyugat-Dunántúli Operatív Program kerékpárúthálózat-fejlesztési pályázati felhívására” – mondta el Ruzsics Ferenc.