Versenyautóval és hintóval is járt Keszthelyen a Mikulás

2022. december 7. (szerda)
KesztHelyi identitás

December 6-a Mikulás napja. A Nagyszakállú a Zöldmező Utcai Általános Iskolához tunningolt autóval érkezett. Szaloncukorral és élményautózással örvendeztette meg a fiatalokat. Délután a Fő térre hintóval jött meg a Télapó a kicsik nagy örömére.

Az első órában érkezett meg a Mikulás a Zöldmező Utcai Általános Iskola udvarára. A diákok már nagyon várták a Télapót, aki szaloncukorral kedveskedett a tanulóknak. A Nagyszakállú az Ifjúsági Kerekasztal jóvoltából érkezett meg a versenyautókkal. Horváth Tamás képviselő elmondta, fontosnak tartják, hogy jótékonykodjanak, minden évben megteszik ezt. Az ő felkérésükre mutatták be a kocsitulajdonosok féltve őrzött járgányaikat is.

A fiatalok beülhettek az autókba és a motorteret is megnézhették. Az osztályfőnökök által kiválasztott, legszorgalmasabb tanulók egy élményútra is elmehettek.

A Fő térre hintóval érkezett meg a Nagyszakállú. Rengetegen várták már, hogy üdvözöljék a jóságos Télapót. A bátrabb fiatalok énekkel vagy verssel készültek a Mikulásnak, aki ajándékkal hálálta meg a lelkes fogadtatást.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9849-versenyautoval-es-hintoval-is-jart-keszthelyen-a-mikulas

Képek