Veterán autók és motorok szépségversenye

2024. szeptember 10. (kedd)

Veterán autókat és motorokat lehetett megcsodálni a hétvégén a Festetics-kastélyban. A szépségverseny neve, a Concours d’Elegance egy francia eredetű kifejezés, amely magyarul az “elegancia versenyét” jelenti. Csak olyan öreg járműveket lehetett kiállítani, amelyeket az előzsűrizés során erre alkalmasnak ítéltek. A szervezők még egy régi buszt is hoztak.

Szemet gyönyörködtető látvány volt a Festetics-kastély udvarán a sok régi autó és motor. A járgánycsodák között az 1920-as évek közepétől az 1980-as évekig gyártott ritkaságokat lehetett megtalálni és megtekinteni. A verőfényes napsütésben nagyon sok látogató érkezett a kastély parkjába.

Harmadik alkalommal rendezték meg a Festetics Concours d’Elegance kiállítást és versenyt Keszthelyen. Csak előzsűrizett járművek vehettek részt a programon. Ez az 1929-es évjáratú 3000 köbcentis, 70 lóerős Austro-Daimler is egy rendkívül ritka autó. Tulajdonosa a veterán-autózás elkötelezett művelője és tisztelője.

“Örülök annak, amikor körülnézek és látom ezeket a komoly járműveket.”

A rendezvényen Nagy Bálint országgyűlési képviselő, közlekedési államtitkár mondott köszöntőt. Rámutatott: a rendezvény ebben a szép környezetben nagy értéket ad Keszthelynek és a térségnek.

A kiállítás az nagyon tetszik, főleg az a Porsche, és nagyon jó az egész. Megérte kijönni fél órát.

A veterán autózást Magyarországon annak idején a ’60-as évek végén, vagy a ’60-as években mi kezdtük a testvéreimmel. Még voltak magyarországi barátaink, akik elkezdték a veteránozást. Azóta ez fönnmaradt, mai napig csinálom ezt a dolgot.

Nem csak az értékük, hanem az a munka, az az áldozat, amit a tulajdonosok hoznak azért, hogy ezek az autók ilyen állapotban legyenek: ezeknek a felújítása, karbantartása nyilván nagyon nagy áldozatot kíván. Azt gondolom, hogy keszthelyiként nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen gyönyörű járművek, egy ilyen gyönyörű környezetben, a keszthelyi Festetics Kastélynak a parkjában, megtekinthetők. Turisztikai szempontból is egy nagyon fontos eseménynek tartom, hiszen gyönyörű autók, gyönyörű járművek, hajók és motorok is megtalálhatók itt.

A motorkerékpárok különlegessége az volt, hogy valamennyi háború előtt gyártott jármű és mindegyik üzemképes. A rendezvény rangját emeli, hogy a Concours d’Elegance nevet a kastélyon kívül csupán két helyszín használhatja hazánkban.

Sokat dolgoztunk érte, hogy ez Keszthelyre kerüljön, ez a megtisztelő cím. Ez azt jelenti, hogy előzsűrizett autók és motorok vehetnek részt a kiállításon, és azon kívül még itt a kiállításon egy szakavatott zsűri, aminek a zsűri elnöke Ciprusról érkezett ma erre az alkalomra hozzánk.

Az autókat három tagú zsűri vizsgálta. A látogatók számára külön élmény volt, hogy beszélgethettek a járművek tulajdonosaival, akik egy-egy motor vagy autó legendás múltjába és „titkaiba” is beavatták az érdeklődőket.

https://tvkeszthely.hu/news/11737-veteran-autok-es-motorok-szepsegversenye

Képek