X. alkalommal rendezték meg a Vadászati Múzeumban a Festetics Trófeaszemlét. A kiállított díjnyertes trófeák, agancsok látványa mellett az érdeklődők díjátadáson, vadászavatáson és kiállításon is részt vehettek október 9-én. A hagyományos rendezvény, amelyen a vadászati kultúrát is ünnepelték, része volt az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításnak.
A vadászatok során elejtett, nagypontszámú, díjnyertes trófeákban gyönyörködtek az emberek a Festetics Trófeaszemlén. A Vadászati Múzeum udvarán tízedik alkalommal állították ki a szarvasbikák ékességeit, a különböző vadtrófeákat. A vadászati kultúra keszthelyi otthonában, a X. Trófeaszemle vendégeit a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke köszöntötte. A jubileumi rendezvényen mondta el Pálinkás Róbert, hogy a Vadászati Múzeum is bemutatkozik az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás budapesti helyszínén, a Hungexpón. Az esemény egyik kiemelt helyszíne Keszthely. Kiemelte továbbá, hogy a világkiállítás hagyományos vadászati módokat bemutató pavilonja, valamint a Szőke Gábor Miklós szobrászművész által agancsokból alkotott szarvasfej is Keszthelyre kerül állandó kiállítási anyagként. Az igazgató beszélt a tíz évvel ezelőtt kitűzött célokról, eredményekről is.
„Jó innen visszatekinteni az elmúlt tíz évre. Valóban akkurátusan végrehajtottuk azokat a feladatokat, amivel a kitűzött célt el tudtuk érni és büszkén mondhatom, hogy elértük a célt. Az elmúlt tíz évben olyan léptékben fejlődött a Vadászati Múzeum, amely példaértékű, egyedülálló. Én úgy gondolom, hogy sikerült Keszthelyt, a Vadászati Múzeumot feltenni a vadászati szakmának a képzeletbeli térképére.”- mondta Pálinkás Róbert.
A rendezvényen adták át a Helikon Kastélymúzeum igazgatója és Lakatos Ferenc, a Vadászati Múzeum mecénása jóvoltából 2010-ben alapított Festetics Kulturális Örökség díjat. Az elismerést a Diana Vadász Hölgyklub kapta. Keszthelyen vehette át a legrangosabb vadászokból álló zsűri által odaítélt, legnehezebben megszerezhető Conklin-díjat Hidvégi Béla. A világ legnagyobb vadászati elismerését Rex Baker világvadász adta át. Az ünnepségen a pakisztáni öreg hegyi vadat ábrázoló díjjal üzent a fiataloknak a híres magyar vadász.
„Ez egy kis vad, de annyit ábrázol. Néz vissza. Meredeken megy föl a hegyekbe és néz vissza. Azt mondja:”Te öreg Hidvégi! te engem követni?Már lehet, hogy nem tudsz, mert te is túl öreg vagy. De azért ez a kitartás, hogy az öreg Hidvégi még tudott követni három évvel ezelőtt még Tádzsikisztánban- még a Bukharan markhort a 4. alfajból is sikerült elejtenem. Nagyon-nagyon nehéz volt, de sikerült. Kitartást fiatalok!”- mondta Hidvégi Béla.
A Festetics Trófeaszemlén A adták át a 30 éves Vadászati Kulturális Egyesület és az Országos Magyar Vadászkamara díjait is. 2021-ben Keszthelyen került sor az ünnepélyes vadászavatásra. A 42 új vadászt Dr. Faragó Sándor a Soproni Egyetem emeritus rektora avatta fel. A rendezvényen nyílt meg az természetfotó kiállítás, aminek anyaga az év végéig látható a Vadászati Múzeumban.
Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió