350 jelmezes és nagy számú érdeklődő volt a Keszthelyi Városi Karneválon. Ötletes jelmezekkel versengtek a zsűri előtt a jelentkezők. A rendezvény kiemelt szerepet tölt be Keszthely idegenforgalmi palettáján. A Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete 23. alkalommal rendezte meg a télűző programot.
A medve, a tehén, a motoros és a bohóc is ütőt ragadott. A Boombatucada adta meg idén is a karnevál ritmusát.
„Ez kell a mai világban, nem a szomorúság. Elűzzük a telet” – vélekedett Hanzell Györgyné.
Hunor és Magor egészen a belvárosig űzte a csodaszarvast. Az Életfa óvoda természetesen a szülőket is bevonta a produkcióba. A karnevál elmaradhatatlan felvonulója a sárkány. 24 gyermek bújt meg a méretes maskarában.
„Őket hatos csoportokra osztottuk. A páros és páratlan csoportok mennek és vezényszóra történik, hogy vagy leguggolnak, vagy felemelik a karikát és így olyan hatást keltenek, mintha hullámozna a sárkány” – magyarázta Kozári Marcell.
A fúvósok mexikói poncsót öltöttek, a környék németajkú közössége pedig kalózjelmezbe bújt, de fosztogatás helyett, inkább osztogattak. Aranybevonatú csokoládét kaptak a szerencsések. A színes menetet film- és mesefigurák, gólyalábasok tarkították, de még az immunrendszer is testet öltött.
„Vörösvértest vagyok, ő fehérvérsejt, ő pedig vérlemezke és a kádban találtam ki, hogy ez legyen” – mesélte Fekete Alexandra.
A Keszthelyi Városi Karnevál mindig nagy érdeklődésre tart számot. A város és a térség mellett a Dunántúl több szegletéből is jöttek vendégek. A zsűri ezúttal is Goldmark Károly Művelődési Központ erkélyéről figyelte a maskarásokat, akik a Fő téren felállított színpadon is bemutatkoztak. 35 csoport regisztrált, de még a rendezvény délelőttjén is többen jelentkeztek a felvonulásra. Összesen 350 jelmezes volt a karneválon.
„Annak idején, amikor elkezdtük, akkor ennek volt egy ilyen, hogy az idegenforgalmi szezon kinyújtása egy ilyen korai dátummal, ami – azért lehet mondani – országosan ismert, de a Dunántúlon mindenképpen…most meg már szeretetből, nem tudunk leállni” – nyilatkozta Dévényiné Balogh Gyöngyi, a szervező egyesület elnöke.
A szervező borbarát hölgyek ezúttal is megvendégeltek minden jelmezest. Forró teával, fánkkal és zsíros kenyérrel készültek. A rendezvényen volt játszóház, gasztronómiai kitelepülők. A támogatóknak köszönhetően értékes nyereményekkel díjazták a maskarásokat.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV