Megkezdődik a sármellék-zalavári repülőtér kármentesítése a két hónapja zajló előkészítő munkák után januárban, a csaknem három éven át tartó munkálatokra közel 4,5 milliárd forintot fordítanak – mondta el a projekt menedzsere szerdán Sármelléken.
Karafa Balázs a munkálatok indítása kapcsán tartott rendezvényen elmondta: a 2015 nyaráig tartó időszakban a kivitelezőknek mintegy 470 ezer köbméter földet kell megmozgatniuk, de a munkálatok várhatóan 64 ezer köbméter talajvíz megtisztításával is együtt járnak. A 380 hektár területű egykori szovjet katonai légi bázis területén az előkészítő munkálatok már október elején megkezdődtek, nagyobbrészt elvégezték a növényzet irtását, a talaj humuszolását, valamint a lőszermentesítést, illetve elkezdték az iparvágány bontását.
A helyszínen kiosztott összefoglaló szerint a szovjet hadsereg 1991-es kivonulása után jelentős kerozin-, benzin- és gázolajszennyezés maradt vissza a Sármellék és Zalavár területén lévő volt szovjet katonai repülőtéren. A jelenleg polgári forgalmat bonyolító reptér kármentesítése lassan két évtizede napirenden van, de a környezetre és az egészségre kockázatot jelentő szennyezés eltávolítása meghaladta az önkormányzatok anyagi lehetőségeit, s a munkálatokra végül az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) kerete biztosít 100 százalékos támogatást.
A 2009-ben és 2010 elején végzett aktualizáló tényfeltárási eredmények azt támasztották alá, hogy az 1991 és 1995 között végrehajtott kármentesítési munkálatok nem hozták meg a kellő eredményt. A szennyezés továbbra is veszélyezteti a környék felszín alatti vízkészletét, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot és a Kis-Balatont. A mintegy 380 hektáros területből nagyjából 49 hektár szennyezett szénhidrogén-származékokkal, 18 hektár pedig szervetlen szennyező anyagokkal. Legnagyobb részben kerozin, kisebb részben benzin és gázolaj található a talajban és a talajvízben.
A kármentesítési kivitelezési feladatok elvégzésére 2010 márciusában jött létre a Sármellék-Zalavár Repülőtér Kármentesítő Társulás, a tulajdonosként érintett két önkormányzat részvételével. A szennyezés „elfogadható szintre” csökkentését 2015. nyarára végzik el a repülőtér területén.
(forrás: MTI)