Indul a szezon a Hévíz-Balaton Airporton

2018. április 11. (szerda)

A Lufthansa Frankfurtból érkező idei első járata nyitotta meg szombaton a chartergépes szezont a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton. A zalai fürdővárosban április eleje a gyógyászati kúraszezon kezdete is, erre érkeztek a német utasok. A reptér következő két éve a fejlesztések időszaka is lesz – derült ki a szezonnyitón. A 6,6 milliárd forintos kormányzati támogatásból a kifutópálya, a terminál épülete is korszerűsödik.

80 utassal landolt az Airbus A-319-es a sármelléki kifutón. A közel 140 férőhelyes gépet a szokásoknak megfelelően tűzoltók vízfüggönye fogadta.A Frankfurt-Sármellék-Frankfurt vonalon közlekedő járattal érkezők két hetet fognak Hévízen eltölteni. A vendégeket Könnyid László, Hévíz tiszteletbeli németországi nagykövete köszöntötte. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke elmondta, Hévízen a gyógyászati kúraszezon április elején kezdődik, a belföldiek mellett a németek pedig még ma is a legfőbb vendégkört jelentik a városban és a térségben egyaránt. Kiemelte, az utazási szokásokat tekintve az elmúlt néhány évben két meghatározó tendencia figyelhető meg:

„A buszos turizmus reneszánszáét éli. A korábban eltemetettnek hitt autóbuszos turizmusra látjuk a fürdővárosban, hogy emelkedett vendégszámmal érkeznek szériák. Tehát egyrészt megmaradt a buszos turizmus, ugyanakkor a vendégkör egyrészt öregedése miatt, másrészt új vendégkör megjelenése miatt, a fiatalok, az aktívak megjelenése miatt, a kényelmes megközelítésnek kulcsszerepe van és ez nem más, mint a repülős megközelítés. Én azt gondolom, hogy az idei évben a tavalyi évvel összevetve magasabb német vendégéjszaka számot, több repülős vendéget fogunk látni a városban.”

A következő két év a fejlesztések időszaka is lesz. A 6,6 milliárd forintos kormányzati támogatás összegének nagy részét infrastrukturális fejlesztésekre fordítják majd a reptéren – mondta el Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport ügyvezetője.

„A megörökölt orosz infrastruktúra számos eleme már felújításra, karbantartásra szorul. Valamint némiképp szeretnénk bővíteni is az utasterminált, hogy az utasok számára kényelmesebb elhelyezést tudjunk biztosítani mind itt a külső oldalon a jegykezelés előtt, mind pedig a tranzitváróban. Illetve a repülőgépek állóhelyeit, a gurulóhelyeket is szeretnénk felújítani, illetve némiképp megnagyobbítani” – nyilatkozta Benkő Attila.

A felújítások több lépcsőben valósulnak meg a reptéren. A közeljövőben a konkrét terveken dolgoznak majd, a főszezon után pedig még idén elkezdődhetnek a konkrét munkálatok is. Először a kifutópálya karbantartása, a következő évben pedig az utasterminál és a forgalmi előtér megnagyobbításához kapcsolódó beruházások indulnak el. Az ügyvezető igazgató is várható utasszám-növekedésről számolt be. A most induló frankfurti járat október végéig, heti rendszerességgel érkezik majd legtöbbször egy 80 férőhelyes géppel, ám a töltöttségi előrejelzések alapján több időpontban is ezt a nagyobb A319-es típust állítják majd forgalomba. Ezen kívül rendszeres járatok érkeznek a szezonban Berlinből, Hamburgból és Düsseldorfból is. Berlinből és Hamburgból őszig frankfurti átszállással, majd pedig közvetlen összeköttetéssel jöhetnek a vendégek Hévízre és környékére.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8687/indul-a-szezon-a-heviz-balaton-airporton/