Ismét lehet pályázni a Keszthely hazavár programban

2021. december 28. (kedd)

Rezsitámogatásra, tanulmányi ösztöndíjra és kereset kiegészítésre lehet pályázni a Keszthely hazavár programban. Az igényeket december 31-ig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatalban, a projekt keretében ez az utolsó pályázati lehetőség. Az előző alkalmakhoz képest fontos változás, hogy most csak az részesülhet támogatásban, aki korábban nem vette igénybe azt.

Ismét kiírta az önkormányzat a Keszthely hazavár című pályázatot. A támogatást olyan 18 és 35 év közötti fiatalok igényelhetik, akik keszthelyi lakcímmel rendelkeznek. Ennek értelmében azoknak is van lehetőségük az igény benyújtására, akik nem a saját lakásukban, hanem albérletben élnek. A projekt 2018-ban indult és ez az utolsó alkalom, amikor pályázni lehet. Keszthely közel 200 millió forintnyi, vissza nem térítendő támogatást nyert a projekt megvalósítására. A harmadik körben három pályázatot hirdettek.

„Továbbra is a 18-35 év közötti, keszthelyi fiataloknak a pályázatait várjuk. A rezsitámogatás, tanulmányi ösztöndíj támogatás és kereset-kiegészítő támogatási formáink elérhetők ebben az időszakban is. Ez várhatóan az utolsó felhívásunk egyébként, úgyhogy aki még nem tette, azt mindenképpen bíztatjuk, hogy pályázzon most ebben az időszakban.” – tájékoztatott Remete Zsuzsa, a Keszthely hazavár pályázat szakmai vezetője.

Remete Zsuzsa elmondta, az előző pályázatokhoz képest változás, hogy csak az igényelhet támogatást, aki korábban ezt még nem tette meg. Az utolsó ciklusban is több mint 10 főnek tudják segíteni a megélhetését.

„Várhatóan 13-15 fő pályázatát tudjuk befogadni, ez attól függ nyilván, hogy melyik támogatási formánkra jelentkeznek. Mivel a tanulmányi ösztöndíj és a kereset-kiegészítő támogatás bruttó 58 ezer forintos támogatási összeget jelent, a rezsitámogatás pedig bruttó 30 ezer forintos összeget.” – emelte ki a szakmai vezető.

A pályázatokat online is be lehet nyújtani a titkarsag@keszthely.hu címen, de a Polgármesteri Hivatal portáján is le lehet adni azokat kinyomtatva, aláírva. A kiírás részleteit a keszthely.hu/hirdetmenyek oldalon lehet megtalálni. A Keszthely hazavár projekt célja a fiatalok életkezdésének és családalapításának támogatása, a 18 és 35 éves korosztály helyben tartása. A város önkormányzata bízik benne, hogy ezzel is vonzóbbá válik Keszthely és lassul az elöregedési folyamat a településen.

„Az Ifjúsági Kerekasztal nevében elmondhatom, hogy nagyon örülünk, hogy idén is kiírásra került az ifjúságsegítő pályázat. Nagyon sok 18 és 35 év közötti fiatal jelentkezett, ezzel is úgy gondolom, hogy segíthetjük azokat a fiatalokat, akik az egyetemre járnak vagy már elkezdték az önálló életet. A keszthelyi önkormányzat számára nagyon fontos, hogy a fiatalokat segítse és ezzel Keszthely városában tartsa. Buzdítok ezáltal mindenkit, hogy aki szeretne, jelentkezzen.” – tájékoztatott Horváth Tamás önkormányzati képviselő.

A Keszthely hazavár programba december 31-ig lehet beadni a pályázatokat. A támogatás keretében 11 lakást is felújít az önkormányzat, ezek várhatóan a jövő évben készülnek el. Ezek 22 fiatal számára nyújtanak lakhatást 24 hónapon keresztül. A kedvezményezetteknek csupán rezsiköltséget kell majd fizetniük.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8709-ismet-lehet-palyazni-a-keszthely-hazavar-programban