Ismét remekeltek a Kiscápák

2023. február 24. (péntek)

Három úszó került be a Jövő Bajnokai Programba a Keszthelyi Kiscápák Sport Egyesületből. A sportolók az elmúlt évben elért kiemelkedő eredményeiknek köszönhetik, hogy a nyugat-dunántúli régió válogatottjának tagjai lehetnek. A Kiscápák az elmúlt években rendszeresen az úszósport élvonalában voltak.

Edzést tartottak a Kiscápák. A gyerekek többsége a hét minden napján lejár az uszodába naponta kétszer. A fiatalokat nem csak a sport szeretete, hanem az eredmények is motiválják.

„Nagyon sok mindent jelent nekem, hogy bekerültem a Jövő Bajnokaiba. Én országos ötödik lettem 100 mellen, 200 mellen pedig országos hatodik helyezést értem el.” – mondta Szemán Viktória, a Keszthelyi Kiscápák SE úszója.

A Jövő Bajnokai programba a korosztályos országos bajnokság és az év végi ranglista első nyolc helyezett úszói kerülhetnek be. Ez nem kis teljesítményt kíván, hiszen egy-egy versenyszámban több száz sportoló indul.

„Nagyon jó érzés bekerülni ebbe a csoportba, mert jó úszókkal vagyok és jó a társaság. Egy idő után összeszokunk és elvagyunk.” – tette hozzá Varga Balázs, a Keszthelyi Kiscápák SE úszója.

A Kiscápák edzője Csala Tamás, aki nem csak a medencében, hanem azon kívül is segíti a sportolókat. A keszthelyi egyesület úszói évek óta nagyon eredményesek.

„Én nagyon örülök, hogy bekerültem a Jövő Bajnokai programba. 200 méter háton harmadik helyezést értem el, és 100 méter háton negyedik helyezést értem el az országos bajnokságon.” – emelte ki Gergely Cecília, a Keszthelyi Kiscápák SE úszója.

A Jövő Bajnokai program nem csak a technika fejlesztéséről szól. Kiemelt szerepet kap a megfelelő táplálkozás kialakítása, valamint a fiatalok motivációjának és szellemi állóképességének javítása is.

„12 és 15 éves korú gyerekek kerülnek be ebbe a programba. Technikai fejlesztést kapnak mind a négy úszásnemben, illetve motivációs előadás, dietetikai előadás, illetve mentálisan is pszichológus segíti őket a fejlődésben. Minden egyes régió saját programot állít össze, és ez alapján a gyerekeket fejleszti.” – tájékoztatott Szántó Kata, a Jövő Bajnokai Nyugat-Dunántúli Régió vezetőedzője.

Az elmúlt évben a Kiscápák az Országos Diákolimpiáról, a Korosztályos Országos Bajnokságról és a Rövidpályás Utánpótlás Országos Bajnokságról összesen 10 arany, 9 ezüst és 9 bronzéremmel tértek haza.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/10085-ismet-remekeltek-a-kiscapak

Képek