Helyesíró területi versenyt rendeztek a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola és Óvodában. A keszthelyi és térségi iskoláknak hirdették meg a megmérettetést, két korosztályban. A kihívásra 21 fiatal nevezett.
J és ly közötti különbség, a helyes elválasztás, hiányzó írásjelek behelyettesítése, vagy az igealakok használata is szerepelt a feladatok között. Két korcsoportban mérettették meg magukat a diákok. Az 5-6-osok és a 7-8-osok külön-külön feladatlapot kaptak. A fiatalok várták ezt a versenyt, volt, akinek nem ez volt az első. Belák Áron tavaly a Csány-Szendrey Általános Iskolában rendezett eseményen vett részt.
„Elég jó helyezést értem el. Szóval úgy gondoltam, hogyha az én iskolámban van egy verseny, akkor azon is indulok.”
A fiatalok úgy gondolják, nem nehéz a magyar nyelvtan. Ha valaki megérti és megtanulja a szabályokat, akkor könnyen elsajátíthatja a helyesírás alapjait. Vallják, mindig akadnak olyan szavak, melyeket sokan rosszul írnak le, de gyakorlással ezeket is meg lehet tanulni. A versenyre leginkább olyanok jelentkeztek, akik úgy érezték, hogy bátran ki merik tölteni a feladatlapot.
„Úgy gondolom, hogy jó helyesíró vagyok. Igazából más nem is akart jelentkezni, de úgy gondoltam, hogy ez egy jó lehetőség felvételire is, meg úgy alapból.” – osztotta meg Keresztes Dóra.
A magyar helyesírás négy alapelven nyugszik: a szóelemző, a hagyományos, az egyszerűsítő és a kiejtés szerinti írásmódon. Sokaknak okoz problémát a két j közötti különbség, a külön- és egybeírás szabályai vagy az elválasztás. Ezért is gondolták a pedagógusok, hogy ezek szerepeljenek a feladatlapon.
„Úgy gondoltuk, hogy ezt a versenyt így év elején azért rendezzük meg, hogy a gyerekek egy kicsit belerázódjanak a nyár után. Örültek sokan, pozitív visszajelzést kaptunk a városból. Több iskolának a képviselője itt van. Sajnos valakik nem reagáltak, nem jöttek el, de nagyon örülünk, hogy vannak és még mindig sok gyereket érdekel a magyar nyelvtan.” – fogalmazott Dr. Sipőczné Miglierini Guiditta, a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa.
Összesen 21 tanuló jelentkezett a Ranolder Iskola első alkalommal rendezett versenyére. Az eredményhirdetés október 2-án várható.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV