Jól halad a biokazán-rendszer kiépítése

2015. április 24. (péntek)

Ütemszerűen haladnak a „Keszthely város zöldhulladékának energetikai célú köztes termékké való feldolgozása és hőenergetikai hasznosítása” című KEOP-4.10.0/B/12-2013-0025 azonosítószámú projekt munkálatai. A projekt összköltsége 298 358 380 forint, mely 89 507 514 forint európai uniós támogatásból és 208 850 866 forint a Magyar Állam által nyújtott Önerőalap támogatásból tevődik össze.

A projekt célja, hogy Keszthely város fenntartási tevékenységeiből származó zöldhulladékból jól égethető tüzelőanyagot állítson elő, majd azt a távhő rendszerében hasznosítsa. A beruházás megvalósulásának helyszínei a VÜZ Nonprofit Kft. Fodor utcai fűtőműve, illetve a keszthelyi KETÉH telep.

A fejlesztés során megvalósítani kívánt rendszerben a beszállított biomassza alapanyagokat (pl: fa- és fűnyesedék) meghatározott receptúrák alapján keverő-aprító gép homogenizálja, majd az EWA (fermentáló) konténer az anaerob folyamatok hatására jól éghető biomassza tüzelőanyagot állít elő a bioalapanyagokból. Az így előállított kész tüzelőanyag a felhasználás ütemében mobil tároló konténerek és a vontató segítségével közúton a fűtőműbe leszállításra kerül. A mobil tárolóból egy csigás feladószerkezet továbbítja a tüzelőanyagot a biokazánba, ami a távhőrendszer részére előállítja a melegvizet. A biokazán működése révén előállított energia a teljes Fodor úti távhő-rendszerben felhasznált mintegy 26.000 GJ energia 50 százalékát teszi ki. A fejlesztés eredményeképpen a gázüzemű kazánok jelentős mértékben kiváltásra kerülnek a biokazán révén, s így az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése mellett, a város megújuló energiahordozó felhasználása is növekszik.

A projekt egyik közbeszerzése a vontatóra és a hozzá tartozó homlokrakodó beszerzésére irányult. Ennek keretén belül beszerzésre – és az óta leszállításra – került egy LANDINI LANDPOWER 135 típusú mezőgazdasági vontató és egy Quick Q66 típusú homlokrakodó. A másik – összetettebb – közbeszerzés tartalmazta a biokazán és a kapcsolódó eszközök (Seco keverő-daráló, EWA fermentáló konténer, szállítószalag, 2 db mobil tároló konténer, hamutároló, kéménybeszerelés), valamint a biomassza tároló építését is. Ezek közül a Seco keverő daráló berendezés leszállításra került, a gépészeti tervek (biokazán beszerelésére vonatkoznak) elkészültek. A biokazán már mintegy 50%-ban legyártásra került a gyártó részéről. A tároló építése a napokban megkezdődik, a kémény szerelése folyamatban van. Az EWA konténer szállítása is előkészítés alatt van, 1-2 héten belül megtörténhet a leszállítás.

A projekt a közbeszerzések lezárultával ütemszerűen zajlik, a 2015. július 31-i záró időpont előreláthatóan tartható.

(VÜZ Nonprofit Kft.)