Az október 23-án zárult jubileumi 20. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaratonon versenyző Keszthelyi Kilométerek csapat a 115 váltó csapat közül harmincharmadikként ért célba.
A négyfős csapat 27 óra és 46 perc alatt futotta le a síknak nem mondható, 319 kilométeres Bécs-Pozsony-Budapest távolságot, és ezzel az eredménnyel a mezőny első harmadában végeztek. Lelkiismeretes versenyzéssel Zömbik László és csapata a verseny öt napján keresztül személyenként napi 10 és 30 km közti távolságot tett meg. Francziszti János, Tóth Gábor és Kovács Krisztián szerencsésen, nagyobb sérülések nélkül tudtak az utolsó napokban is versenyezni, bár kisebb megfázás hátráltatta futásukat. Szinte hagyománynak lehet tekinteni, hogy keszthelyi futók indulnak a rendezvényen, évről évre neveznek keszthelyi csapatok az ultrafutók versenyére.
A csapat szereplésével a keszthelyi nyári utcai futóverseny népszerűsítését vállalta fel, indulásukhoz helyi vállalkozások nyújtottak segítséget: CBA Csíkos ABC, Hír-Sat 2000 Kft., Trend Cipőbolt, Ziegler Nyomda, Kovács Lovas Szaküzlet és a Los Amigos Mexikói Étterem.
(forrás: Keszthelyi Kilométerek Egyesület)
Kapcsolódó cikkek:
Összeállt a Keszthelyi Kilométerek teljes programja