Jótékony célért báloztak

2023. február 21. (kedd)

A ministránsok javára gyűjtöttek a Kis Szent Teréz Plébánia farsangi bálján. A mulatságnak természetesen a szórakozás volt az elsődleges célja, de a szervezők fontosnak tartották felhívni a figyelmet az ifjúságnevelésre is. A meghívott vendégeket és a támogatókat zenével és tánccal is köszöntötte a plébánia.

A ministránsok tánca nyitotta a bált a keszthelyi szálloda különtermében. A fiatalok egy modern és különleges koreográfiával örvendeztették meg a vendégeket. A Kármelita Bazilikában több mint 40 ministráns szolgál, akik nem csak a liturgiákon, hanem számos más programon is együtt vannak.

„Nekem a ministrálás leginkább a közösséget jelenti, meg a szolgálatot. Ez egy nagyon szép szolgálat, és fontosnak tartom, hogy mindenki, aki ministrál, az szívből, lélekkel tegye. A közösség miatt is lehet csinálni, de mindenki saját maga és az Úr miatt tegye.” – mondta az egyik ministráns, Magi István.

A vidám hangulatú tánc után komolyzenei darabot hallhattak a bálozók Magi Bernadett előadásában. Zongorán kísért Németh Kristóf, a Kármelita Bazilika kántora. A Kis Szent Teréz Plébánián kiemelten fontos a közösségi élet és a fiatalok támogatása. A ministránsok rendszeresen vesznek részt kirándulásokon és táborokban. A plébánia vezetése nagyon hálás a szülőknek azért, hogy támogatják gyerekeiket ebben a szolgálatban.

„Az asszisztencia szebbé teszi a liturgiát, emelkedettebb, ünnepélyes. Amikor a bazilikába olykor bevonulunk 25-30 ministránssal, azt jó látni. A gyerekeknek fontos a lelki nevelés. Ez egyfajta irány az ő életükben, ez nagyon meghatározó, és olyan maradandó lenyomat keletkezik ezáltal a lelkükben, hogy remélhetőleg egy lojalitás és hűség is ezáltal megmarad az ő lelkükben.” – tájékoztatott Mezei András, a Kis Szent Teréz Plébánia plébánosa.

A bálon a plébánia támogatói mellett paptársak is részt vettek. A programot néptánccal nyitották, majd a vendégek is birtokba vették a táncparkettet. Keszthelyen kifejezetten erősek az egyházközösségek, és nagyon jó a viszony a különböző felekezetek között. A bál jó alkalmat teremtett a találkozásra, beszélgetésre is.

„Keszthely polgárváros, polgári város, és mint ilyen, nagyon fontos, hogy meglegyenek azok az események, ahol tudunk találkozni egymással, és a szürke hétköznapoktól egy kicsit kötetlenebbül is tudunk egymással beszélgetni. Én azt gondolom, hogy amit az elmúlt években is itt Keszthelyen az egyház, egyházközösség, illetve András atya vezetésével az ő munkatársai elkezdtek, és már megszerveztek, megvalósítottak rendezvényeket, nagyon nagy szükség is volt rá. Azt gondolom, hogy ez az önkormányzat, az egyház, és talán mondhatom, hogy az államnak egy nagyon jó együttműködésére is példa.” – emelte ki Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár.

A Kis Szent Teréz Plébánia farsangi bálja nagyon jó hangulatban telt. A hajnalig tartó mulatságról nem hiányzott a zene, a tánc és a tombola sem.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/10070-jotekony-celert-baloztak

Képek