A keszthelyi kórházat segíti, aki támogatói jegyet vásárol a Festetics György Zeneiskola által szervezett jótékonysági hangversenyre.
November 6-án pénteken 17.00 órakor Zalaapáti templomában adnak koncertet a keszthelyi zeneiskola tanárai és tanulói, akik saját „eszközükkel”, a zenével szeretnék segíteni a nehéz helyzetben lévő kórházat. Az egészségügyi intézmény ellátási területéhez tartozó települések polgármesterei meghívót és támogatói jegyeket kaptak, így lehetőségük nyílik adományaikkal hozzájárulni a lakosaiknak is ellátást nyújtó kórház működéséhez. Védnökként a nemes kezdeményezés mellé állt Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, Vigh László országgyűlési képviselő, Felsőrajk polgármestere, Dr. Kvarda Attila, a Városi Kórház Keszthely főigazgatója, Bánhidai Tamás, a Festetics György Zeneiskola igazgatója, és több település vezetője: Vértes Árpád Hévíz, Császár József Zalaszentgrót és Ruzsics Ferenc Keszthely város polgármestere.
A koncerten való részvétel díjtalan, de természetesen bárki igényelhet támogatói jegyet 5.000 forintos áron a Festetics György Zeneiskolában (telefon: 83/312-634). Más összegű adományokat is köszönettel fogad a Keszthely és Környéke Egészségügyéért Alapítvány a 11749039-20017620 bankszámlaszámra.
Kapcsolódó cikkek:
Életmentő készülékek – adomány a kórháznak