Jövő héttől megváltozik a keszthelyi belváros közlekedése

2011. március 10. (csütörtök)

Március 16-ától az autóbuszjáratok nem érintik a Fő téri megállót. A városközpont megújításának építési munkái miatt szerdától jelentős változásokra számíthatnak a Keszthelyen járók.

Újabb munkaterületeken indul az építkezés a keszthelyi belvárosban: a tér nyugati oldalán (a gyógyszertárnál és a taxiállomásnál), majd a polgármesteri hivatal előtt és a Szentháromság szobornál. Eközben a várkertben és a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom körül zajlik a régészeti feltárás, valamint a piac területén is folyamatosan dolgoznak.

Az autósok egyelőre csak kisebb korlátozásra számíthatnak. Továbbra is zavartalan lesz a közlekedés az Erzsébet királyné utca felől a Bem utca irányába, valamint a Kossuth utcából a Széchenyi utcába. A korábbiakban jelzettől eltérően egy irányban a Fő tér területén is át lehet majd hajtani: a Kossuth utcáról a Bem és az Erzsébet királyné utcák felé szabad lesz az áthaladás, ellenkező irányban azonban már nem. A belváros teljes forgalmi lezárása a beruházás következő fázisakor, július elején várható.

A buszközlekedésben nagyobb változások lesznek. Egyetlen autóbuszjárat sem érinti március 16-ától a Fő téri megállókat. Az Alsópáhok és Hévíz felé közlekedő járatok a buszállomástól a Szent Miklós és Bercsényi utcán haladnak. Új megálló készült el a napokban a Szent Miklós utcában, melyben az erre haladó buszok – a távolsági járatok kivételével – megállnak, jelentősen javítva így a városrész közlekedését.

A Bercsényi utcában, a Margaréta étterem melletti parkolók területén három férőhelyes ideiglenes megálló került kialakításra. Itt lehet fel- és leszállni a 2, 3, és 4. számú helyi járatra, melyek a Gagarin utca, az Erzsébet királyné utca és Szendrey-telep, valamint az új köztemető irányába közlekednek. Esetükben az ideiglenes megálló a Fő térit helyettesíti. Továbbra is a Bercsényi úti „régi” megállóban állnak meg a távolsági, valamint a Hévízre közlekedő autóbuszok.

Ellenkező irányban, Hévíz felől a buszok a Bercsényi és Szent Miklós utcán közelítik meg az állomást, a városokat összekötő nem távolsági és nem helyi járatok meg is állnak a Szent Miklós utcai megállóban (a távolságiak nem). A helyi és helyiként is meghirdetett helyközi járatok továbbra is az eddig megszokott Bercsényi – Deák – Sörház – Kossuth utca útvonalon haladnak a pályaudvar irányába, megállva a Sörház utcai és a CBA előtti leszállóhelynél.

Gyenesdiás irányába a buszok az eddig megszokott útvonalon, az állomástól az Erzsébet királyné utcán közelítik meg a belvárost és a Bem utcán a piacnál állnak meg. Ugyanezt az útvonalat követik március 16-a után a Várvölgy felé közlekedő járatok is. A Gyenesdiás és Várvölgy felől érkező buszok rendjét a Fő téri változások nem érintik.

Menetrendi információkkal kapcsolatban a Zala Volán ad további felvilágosítást (83/515-173).
A belváros megújításáról bővebb információt olvashatnak a www.keszthely-epul.hu honlapokon, valamint érdeklődhetnek Keszthely város főépítészénél ügyfélfogadási időben a polgármesteri hivatalban (83/505-536).

A VÁROS VEZETÉSE A LAKOSSÁG TÜRELMÉT ÉS MEGÉRTÉSÉT KÉRI A MUNKÁK IDEJE ALATT!

A belvárosi intézményekbe való bejutás mindvégig megoldott lesz, a teljes tér munkaterületként való lezárása alatt elkerített gyalogosútvonalak biztosításával.

Nézze meg galériánkat!

Kapcsolódó írások:
A Várkertben is megkezdődik a felújítás
Lakossági tájékoztató nap a belvárosról
Belváros-program – márciustól felpörögnek az események
Szépülő központ – a város a lakosság megértését kéri
Közösek a célok – lakossági fórum a belvárosról
Új közlekedési és turisztikai információs rendszer épül
Még az idén elkezdődik a belváros-program
Megsokszorozni a sikert
Indul a belváros-program Keszthelyen