Jubilál a KÉSZ helyi szervezete

2023. december 4. (hétfő)

Megalakulásának húsz éves évfordulóját ünnepelte a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének keszthelyi csoportja. Léber Mihály akkori plébános kezdeményezésére, Kondorosy Előd vezetésével csaknem ötven fős létszámmal csatlakoztak az országos kezdeményezéshez. Nevükhöz nagyon sok helyi kulturális program létrejötte fűződik.

Többek között a keszthelyi plébániák találkozója, megemlékezés az Árpád-házi szentekre – a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Keszthelyi Csoportja ilyen és ehhez hasonló programokat szervez megalakulása óta. Immár húsz esztendeje tevékenykednek a városban.

A Goldmark Károly Művelődési Központ nagytermében egy jubileumi rendezvénnyel emlékeztek meg az elmúlt két évtizedről. A múltat fotók segítségével is megidézték – ezek a képek az általuk szervezett programokon készültek. A csoportot 2005-től az idei év tavaszáig Krupláné Nagy Ágnes vezette. Így emlékezett: „Réthelyi Jenő doktor úr Németországból tolókocsikat szerzett. Valamilyen úton sikerült ezt megszerezni, és akkor mi KÉSZ-esek sétáltattuk az időseket. De részt vettünk nyaraltatásban, csángó gyerekek nyaraltatásában, kárpátaljai gyerekek nyaraltatásában, a város kulturális életében aktívan részt vettünk. Más egyesületekkel is jó a kapcsolatunk.”

A tevékenységük során több neves személyiséget is a városba invitáltak, kerekasztal beszélgetéseket szerveztek. A csoport tagjai között olyanok vannak, akik az “Isten, haza, család” értékrendet elfogadják és szeretnének jót tenni, jó példával elöljárni. Fontos számunkra a hagyományok tisztelete, a magyarság létének és önbecsülésének támogatása. A helyi szervezet élén tavasz óta tevékenykedő új elnök, Tál Zoltán is ezeket az értékeket kívánja tovább vinni. „Azt szeretnénk, hogy ez a maroknyi kis közösség így együtt megerősödjön, közösséget építsen és jelen legyen. Jövő évre is azt gondolom, hogy ezek az események, mint tavasszal a március 14-15., a fáklyás felvonulás, az ünnepségen való részvétel, aztán a Szent Márton-napon való részvétel, vagy a KDNP szervezésében a kongresszusi nap, ez maradjon továbbra is egy olyan közösségi megmozdulás, amelyen részt veszünk” – sorolta a terveket.

Tál Zoltán kiemelte: fontos számukra, hogy a város érezteti velük, hogy szükség van a munkájukra. A jövőben is figyelnek a közösségekre, az önkéntes tevékenységet szívesen végzőkre. Tál Zoltán háláját fejezte ki azért, hogy ez a közösség ilyen összetartó és ennek köszönhetően megérte a húsz éves jubileumot. “Amit teszünk, szolgálja az evangéliumot, szolgálja Isten országának építését” – hangsúlyozta az elnök.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió

Képek