Jubileumi Dalünnep Keszthelyen

2010. június 20. (vasárnap)

1909. októberében a dunántúli újságokban egy felhívás jelent meg a „Dunántúli Dalosszövetség” tagegyletei számára, amely szerint a szövetség 1910. július hó 10. és 11. napján Keszthely város falai között tartja kilencedik Dalünnepét, Festetics Tasziló gróf úr Őnagyméltósága fővédnöksége alatt. Száz évvel később, 2010. június hó 25. és 26. napján ismét összegyűlnek a dalosok, akik fel kívánják éleszteni ezt a nagyszerű találkozót, a Dalünnepet.

A harminc kórus, ezerkétszáz vendég a Kárpát-medence különböző tájáról érkezik Keszthelyre.
Világi és egyházi kórusművekkel mutatkoznak be. A bemutatkozók főbb helyszínei a Balatoni Múzeum és a Fő téri Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom, de az utca emberei is hallhatják a kórusmuzsikát a napközbeni „sétáló koncerteken”, a város különböző pontjain.

A szervezők bizalmukat helyezik a „Dal Ünnepébe”, hogy ismét nemzeti kultúránk részévé válik a közös éneklés, hisz a fesztivál elsődleges célja a bemutatkozás, az együtt éneklés. Ennek nagyszerű példája lesz a 2010.június 25-én este 21.30-tól kezdődő „stafétakoncert”, amelynek keretében a kórusok a keszthelyi sétáló utcán egymás mellett felsorakozva adják tovább a dal hangjait, majd magyar népdalokat énekelve, fáklyákkal, gyertyákkal vonulnak végig a város szívétől a Balaton partjáig. A mólón várhatóan 23.00-kor csendül fel a két összkar, Kodály Z.- Berzsenyi D. A magyarokhoz, és Bárdos L. Istené az áldás című kánon 800 énekes hangján.

Sütő András szavaival vallják:”…amíg egy nép énekel, messzire hallatszik, hogy létezik”

A kórusokat neves kórusszakemberekből álló zsűri hallgatja meg, és szakmai tanácsaival segíti majd a karnagyok munkáját.

A zsűri tagjai:
Daróci Bárdos Tamás – zsűrielnök
Erkel-díjas zeneszerző, kóruskarnagy,
Apáczai Csere János-díjas tanár,
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének birtokosa

Rostetterné Nagy Rita
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola zenetanára,
A Veszprémi Dohnányi Ernő Szakközépiskola tanszékvezető tanára,
A veszprémi Scola Regina kórus karnagya

Rostetter Szilveszter
Orgonista, zeneszerző, zenetanár,
A Veszprémi Érsekség Kántorképzőjének igazgatója

A kórusok emlékül az 1910. évi Dalünnep zászlajára szalagot kötnek, amely a 100 éves örökség felelevenítését jelzi majd. A város amatőr együttesei a Dalünnep vendégei számára különleges előadással készülnek, a Gyilkos-tó legendája táncjátékot mutatják be a keszthelyi Balaton Színházban.

A találkozó szervezői a keszthelyi Fő téri Magyarok Nagyasszonya Plébánia Salve Regina Kórusa, a keszthelyi Helikon Kórus, a keszthelyi Karmelita templom Kis Szent Teréz Kórusa, a Festetics György Zeneiskola, a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ.

A Dalünnep fővédnöke Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere.

PROGRAM

Június 25. péntek

9.30 MEGNYITÓ A BALATONI MÚZEUMBAN
A Jubileumi Dalünnepet megnyitja RUZSICS FERENC polgármester
KÖZÖS ÉNEK: Széles a Balaton, azért ingadozik…

10.00 A VILÁGI KÓRUSOK műsorának bemutatója
(13.30 – 15.00 óráig ebédszünet)

15.00 Folytatódik a világi kórusok műsorának bemutatója

20.00 BALATON SZÍNHÁZ – Emléklapok, ajándékok átadása –
C. Tóth Zoltán a Dalünnep főszervezője
SZALAGOT kötnek a kórusok a „100 éves Dalünnep” zászlóra.
DÍSZELŐADÁS a Dalünnep résztvevői számára:
„A GYILKOS-TÓ LEGENDÁJA”

21.30 „STAFÉTAÉNEKLÉS” a fáklyákkal világított Sétáló utcában,
majd dalos felvonulás fáklyákkal a Balaton partra.

22.00 A móló végén ÖSSZKARI ÉNEKLÉS:
Kodály-Berzsenyi: A magyarokhoz
Bárdos Lajos: Istené az áldás

Június 26. szombat
FŐ TÉRI MAGYAROK NAGYASSZONYA PLÉBÁNIATEMPLOM

9.30 Az egyházi kórusok bemutatóját megnyitja:
DR. LÉBER MIHÁLY esperes plébános
KÖZÖS ÉNEK: Gebhardi: Glória kánon

10.00 AZ EGYHÁZI KÓRUSOK műsorának bemutatója
(13.30 – 15.00 óráig ebédszünet)

15.00 Folytatódik az egyházi kórusok műsorának bemutatója

17.00 A TEMPLOMBAN emléklapok, ajándékok átadása,
a Jubileumi Dalünnep lezárása – C. Tóth Zoltán főszervező
A kórusok SZALAGOT kötnek a jubileumi zászlóra.
KÖZÖS ÉNEK: Bárdos Lajos: Istené az áldás

Kiegészítő program a Keszthelyen maradó kórusok számára:
20.00 Kórushangverseny a Fő téri templomban

Korábbi cikkek:
Jubileumi Dalünnep Keszthelyen (felhívás, letölthető dokumentumok)