Hagyományosan a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar zenés ébresztőjével indul a városnapi programsorozat június 5-én szombaton.
A 9 órakor kezdődő szentmisét Takács Nándor nyugalmazott megyéspüspök, volt premontrei diák celebrálja, utána vendég olasz fúvószenekar ad térzenét. A Vajda János Öregdiákok Egyesülete jóvoltából a gimnázium homlokzata új toronyórát kap, ennek avatása is szombat délelőtt zajlik. Szintén szombaton előbb Rakos Józsefnek, a kastélykönyvtár egykori igazgatójának emléktábláját, majd a sétálóutcai tértextileket avatja fel Ruzsics Ferenc polgármester. A programsorozat része Keszthely Város Sakkbajnoksága, mely a Festetics kastély konferenciatermében zajlik a nap folyamán.
Keszthely tiszteletbeli magisztrátusa június 4-én tartja ülését, melyen a város vezetése tájékoztatja a tagokat a közelmúltban történt változásokról és az elkövetkező évekre tervezett városfejlesztési elképzelésekről. A magiszterek a másnapi ünnepi képviselőtestületi ülésen számolnak be véleményükről és javaslataikról a megtárgyalt témákban. Szintén az ünnepi ülés napirendi pontja a város által alapított kitüntető címek, valamint az „Ezer Éves Zala” emlékérem átadása.
A Fejér György Városi Könyvtár kezdeményezésére megjelent a Keszthelyi Életrajzi Lexikon, melynek bemutatója a városnapi ünnepség részét képezi. A kötet azon személyek rövid életrajzát tartalmazza, akik a város közéletében fontos szerepet játszottak, saját szakterületükön a legjobbat nyújtották, maradandót alkottak és tevékenységükkel emelték a város rangját.
Kiállítás-megnyitó és koncertek színesítik a programot: a Balaton-parton zenél a Boombatucada ütősegyüttes és a Keszthelyi Jazz Műhely. Este a Fő téri plébániatemplomban C. Tóth Zoltán „Missa Salve Regina – A Keszthelyi Mise” című darabjának bemutatója tekinthető meg.
A vasárnap a Georgikon Futammal indul a program – a Balaton-parton már második alkalommal kerül sor az alternatív hajtású autók versenyére. Délután török teadélután és hastáncgála lesz a színházban, este pedig a Balaton-partra, a Ghymes együttes ingyenes koncertjére vár minden érdeklődőt a város.