Kedd-velem

2018. február 3. (szombat)

A több, mint egy éve, a keszthelyi színházban indult “Kedd-velem” című műsor legutóbbi rendezvényén Túri Török Tibor volt a vendég. Csányi Zoltán ismert közéleti személyeket hív meg a Básti terembe. A választás ezen a héten a városszerte ismert múzeumtulajdonosra esett, aki szívesen fogadta el a felkérést.
Telt ház előtt zajlott a rendezvény. Nem hiába: túlzás nélkül állítható, hogy Túri Török Tibort mindenki ismeri a városban és nem csak ismeri, hanem elismeri a munkásságát. Az est házigazdája számára jó választás volt, hogy Keszthely hét múzeumának tulajdonosát, a szobrászművészt, szépmivest hívta vendégül a “Kedd-velem” címet viselő, rendszeresen jelentkező estjére. A művész ebben a kis műhelyben alkot. Munkáiról a rádiós és televíziós tudósításokon kívül több újságcikk is született, ezeket itt őrzi. Mint elmondta: már gyerekkorában érezte, hogy ebbe az irányba kell fordulnia.

Túri Török Tibor munkájáról egy kis videót is készített a “Kedd-velem” házigazdája, Csányi Zoltán. A Gábor Áron mellszobor utolsó simításait most végzi a művész. A köztereken csaknem negyven szobra áll, határainkon túl is. Ezek általában nemzeti identitásúak és jobbára felajánlások. A múzeumok üzemeltetését 1999-ben kezdte meg. Az első a népviseletes babamúzeum volt, ezt követte a többi.

Túri Török Tiborról megtudhatta a közönség azt is, hogy kezdetben tanárként kereste a kenyerét. Később kereskedett, a piacokat járta. Eközben is gyűjtötte a tapasztalatokat és nem utolsó sorban, a múzeumok anyagát is az itt szerzett tárgyakból gyarapította. Volt egy időszak, amikor Bornai Tiborral zenélt. Napjainkban a múzeumokat üzemelteti és szobrászkodik.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/8517/a-kedd-velem-vendege-turi-torok-tibor/