Kérdőív is segítheti a pályaválasztást 2024

2024. október 2. (szerda)

Idén is zajlik az országos pályaorientációs mérés, melyet minden nyolcadikosnak kötelező kitölteni. Az Oktatási Hivatal által elkészített és informatikai rendszerének közvetítésével az iskolák számára elérhetővé tett digitális mérőeszköz a pályaválasztást megalapozó kompetenciákat vizsgálja. Az űrlapokat október 9-ig kell beküldeni.

A Csány-Szendrey Általános Iskolában is megkapták az instrukciókat a diákok a kitöltéshez. Az előre meghatározott honlapon 90 kérdésről kellett eldönteniük, hogy jellemző-e rájuk vagy sem, illetve választhatták a nem tudom eldönteni lehetőséget is. Egyebek között olyan kérdések vagy kijelentések szerepeltek, mint hogy szeretnek-e csapatban dolgozni, érdekli-e őket az építőipar, a turizmus, az egészségügy, bírják-e a monotonitást vagy például hogy szívesen dolgoznának-e kézügyességet igénylő eszközökkel. A fiatalok közül vannak olyanok, akiknek komoly elképzeléseik vannak.

„Én gimnáziumba tervezek menni. Viszont ezenkívül még a szakgimnáziumok is érdekelnek, mivel motivál engem az ösztöndíjrendszer és tudom ezzel csökkenteni a szüleimnek a terheit.” – mondta el Csima Áron.

A nyolcadikosok az önbevalláson alapuló kérdéssor kitöltésével a képet alkothatnak az érdeklődési körükről, erősségeikről, kompetenciáikról. Ezzel megismerhetik a hozzájuk közel álló szakmai ágazati irányokat.

„Nekem nagyon fontos szempont, hogy a szülői házhoz közel maradjak. Illetve, én gimnáziumba szeretnék menni nyelvi tagozatra.” – osztotta meg Varga Balázs János.

A mérés célja egyrészt az, hogy a tanulókat közvetlenül tájékoztassa, másrészt az érintett szülők figyelmét is felhívja a pályaorientáció fontosságára. Az eredményeket azonnal láthatják a diákok, de ezeket a szülők is megkapják. A Csány-Szendrey Általános Iskolában már ötödik osztálytól kezdve figyelik és próbálják fejleszteni a tanulók erősségeit.

„Hetedikben már a Nevelési Tanácsadó közreműködésével egy papíralapú mérés, amely elsődlegesen az útkeresés időszakát segíti. Visszajelzés a szülői ház felé, hogy gyermekük milyen területre alkalmas. Az osztályfőnöki órákon párbeszédek zajlanak, az Ipartestületi Kamara közreműködésével pedig kisfilmekkel, tájékoztató anyagokkal látjuk el a családokat. Tavaly és idén is intézményünk ad otthont a pályaválasztási kiállításnak, ami egy nagyon klassz program. Számtalan lehetőség van új területekkel, új intézményekkel a gyerekek számára.” – emelte ki Ancsa-Molnár Beáta pályaorientációs felelős.

Az Oktatási Hivatal hangsúlyozta, hogy ez a kérdőív tanácsadás-jellegű vizsgálat. Nem kész megoldásokat nyújt, hanem pályaorientációs ajánlásokat fogalmaz meg, ezzel segítve a pályaválasztáshoz szükséges kompetenciák feltérképezését, értékelését. Tavaly a csányisok 90%-át az első helyen megjelölt intézménybe vették fel elsősorban érettségit adó iskolákba.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek