Egy merinó és egy racka kisbáránynak adhat nevet a közönség január 31-ig. A kisállatok a Festetics Imre Állatparkban születtek, az intézmény pedig az interneten hirdetett névadó pályázatot. Az érdeklődők két névötlettel nevezhetnek, a győztes a Bakonyerdő Zrt. által összeállított ajándékcsomagot nyer.
Óvón veszi körbe a nyáj a decemberben született két merinó kisbárányt. A Festetics Imre Állatparkban nem ritka, hogy kisállatok születnek, most egyszerre több juh is utóddal örvendeztette meg a gondozókat. A merinó juhok Nyugat-Ázsiából származnak, innen kerültek Európába. Tenyésztésének oka kiváló minőségű gyapjúja. Az állatpark birkái nagyon barátságosak, szívesen közelednek a vendégekhez. Az elsőként született kisbáránynak most nevet is adhatnak a látogatók.
„A pályázat lényege, hogy egy pályázó összesen kettő névötlettel pályázhat. A megadott e-mail címünkre érkezhetnek a névötletek, és igazából január 31-ig várjuk ezeket a névötleteket.” – mondta Trefeli Alexandra, a Bakonyerdő zrt. ökoturisztikai munkatársa.
Fontos, hogy a névötletet tartalmazó e-mail tárgya a „Merino” legyen, hiszen a Bakonyerdő munkatársai így tudják azt beazonosítani. A rackák családja is bővült decemberben, az ott született kisbáránynak is lehet nevet adni. Ebben az esetben természetesen a levél tárgyaként a „Racka” szót kell feltüntetni. A cigája juhok nyájába is érkezett két kisbirka, őket majd a most futó pályázatokat követően lehet majd elnevezni. A kisbárányok egyelőre édesanyjuk közelségét keresik, de már nagy érdeklődéssel fordulnak a nyáj többi tagja és a gondozók felé is.
A decemberben született kisbárányok egyelőre anyatejen élnek egészen 8 hetes korukig. A Festetics Imre Állatpark jelenleg zárva tart, a kisbárányok életét azonban nyomon lehet követni az állatpark facebook oldalán. A látogatók április 1-től találkozhatnak személyesen a kisbárányokkal.
Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9369/keresztelo-lesz-az-allatparkban/?fbclid=IwAR37HmPYxPhu7clbeaJ84Mch0rf8QCoNfYNf_g7HkLAFQLywWjBKlkHkTqk