Keszthelyen tartották idén Zala Megye Parasport Napját. A sport élettani hatásai mellett fontos, hogy a gyermekek is közösséggé kovácsolódjanak a játékos feladatok közben.
A speciális megmérettetésre a megye területéről várták az intézményeket. A gyermekeknek is teljesíthető kihívások elé állították a versenyzőket. A parasportnapon két területen próbálhatták ki magukat a tanulók. Asztalitenisz és városismereti verseny is szerepelt a programok között.
„Nagyon szeretek pingpongozni és most azért versenyzek, hogy kitűnő legyek az év végére.”-mesélte Erős István.
Nagy Bálint hangsúlyozta, hogy ezek a versenyek és a sport szeretete egy tartást ad a fiataloknak. Manninger Jenő a rendezvényen kiemelte a pedagógusokat, akik szakmai munkája és áldozatkészsége nélkül nem jöhetett volna létre ez a program. Az aktív és szabadidős sportok lehetőséget biztosítanak, hogy a gyermekek bemutassák teljesítményüket.
„A parasport napnak az a jelentősége, hogy azt a közösségi élményt, amin néha azt érezzük, hogy talán a fogyatékosoknak nem annyira jut ki, mint az ép embereknek, ennek adjon teret, ennek adjon lehetőséget. Hogy a parasport nap az arról szól, hogy a közösségi élmény, az együttlét élménye az meg kell, hogy adasson a fogyatékos emberek, különösen a fogyatékos diákok számára.”-foglalta össze gondolatit Szabó László.
A városismereti túrán megismerkedhettek Keszthely nevezettességeivel, történelmével és kultúrájával. A diákok sportolás közben észrevétlenül egy közösséggé kovácsolódnak. Az ENSZ határozata értelmében a parasportnapot a Fogyatékkal Élők Világnapján rendezik meg. A tehetséggondozás során felismerik a tanulók képességeit. Emellett az élet számos területén segíti a fiatalokat.
„Gyógypedagógiai intézményként mi sérült emberekkel, gyermekekkel foglalkozunk. Úgy gondoljuk, hogy a reális énképhez az önbizalomhoz nagyon fontos az, hogy minden területen kipróbálhassák magukat a diákok. Nem csak a tanulás, hanem a sport, aztán a kultúra, a színjátszás, akár a zenei foglalkozások, mert mindenkiben benne van a tehetség.”-hangsúlyozta Krasznai Tamásné.
A 8-10 fős csapatok a rossz idő ellenére egymást segítve meneteltek végig a feladatokon. A versenyeken nem a győzelem, hanem az összetartás és a közös élményszerzés vezérelte őket.
Farkas Adél-Keszthelyi TV