„Advent Ablakai 2010” néven hirdetett kirakatversenyt a sétálóutcai boltok számára Keszthely városa azzal a céllal, hogy szebbé tegye a városlakók és a turisták számára a karácsonyvárás időszakát, és ünnepélyes díszbe öltöztesse a keszthelyi gyalogosok által leginkább látogatott övezetet.
Az immáron hagyományosnak mondható rendezvényen rendkívül színvonalas és szépen berendezett kirakatok várták a hattagú zsűrit. Az idei versenyre több mint 20 üzlet adta be nevezését, ami másfélszerese volt a tavalyi indulók számának. A zsűri pontozta a megjelenést, az elrendezést, a küllemet, a karácsonyi hangulatot, de figyelembe vette a kézzel készített díszeket is. Pálinkás Róbert alpolgármester az indulásnál külön kiemelte, hogy habár a kirakatversenyen nem indult a Vajda János Gimnázium, mégis rendkívül kedves üzenettel öltöztették ünnepélyes díszbe a város központjában álló épületet.
Keszthely város legszebb adventi kirakata 2010-ben a Pampetrics Borház üzlete lett, második helyezett a Trend Cipő, míg harmadik a Hermann Kristály boltja lett. A dobogósok értékes tárgyjutalmakban és a Helikon Rádió által felajánlott hirdetési felülettel lettek gazdagabbak. A zsűri különdíjában részesült a Markos család csuhéból készült betleheme, akik a Magyar Kézművességért Alapítvány által kiírt Betlehemi jászol című pályázaton kaptak kimagasló elismerést. A díjakat Ruzsics Ferenc polgármester az adventi gyertyagyújtás alkalmával adta át Aranyvasárnap.