Keszthely számára kedvező az új Balaton-törvény

2013. május 2. (csütörtök)

Az Országgyűlés az április 15-ei ülésnapján fogadta el a Balaton-törvény módosításáról szóló tervezetet. Ennek Keszthelyt is érintő vonatkozásairól tartott sajtótájékoztatót Manninger Jenő országgyűlési képviselő és Pálinkás Róbert alpolgármester csütörtökön a városházán.

Manninger Jenő elmondta: a Balaton-törvényt a 2008-ban elfogadott átfogó módosítása óta nem vizsgálták felül, az akkori szabályozás során pedig nem sikerült a zöldterületekkel összefüggő változtatásokat elérni. Mivel a jogszabály a Balaton közigazgatásilag és fejlesztési térségként is több területét érinti, ezért fontos volt megtalálni a fenntarthatóságra, a természetvédelemre, a gazdaságfejlesztésre és a helyi sajátosságokra vonatkozó megoldásokat.

A mostani törvénymódosítás legfontosabb elemei zöldterületeket, erdőterületeket, csónakkikötőket, egyes terület-felhasználási egységeket, tájvédelmi kérdéseket is érintenek. A régi törvényben nem volt lehetőség a zöldterületek átsorolására, most pedig – szigorú feltételek mellett – a terület 15 százalékára kiterjedően lehet kisebb módosításokat tenni. A megyei elnök kiemelte: a változtatásokkal a zöldterületek nagysága nem csökkenhet a Balatonnál, s így Keszthelyen sem. A törvény módosítása nem enged meg olyan szabályozást, mely veszélyeztetné a tó ökológiai állapotát, zöld- és erdőterületek csökkentését.

Pálinkás Róbert a várost érintő változásokról szólva elmondta: Keszthely vonatkozásában a módosítás lehetőséget teremt a helyi önkormányzati érdekek és fejlesztési lehetőségek előtérbe helyezésére. Ez a gyakorlatban csak olyan kisebb változtatásokat jelent majd, mint például egy sétány áthelyezése néhány méterrel, ám egy ilyen apró módosítással a befektetési területek rugalmasabb kialakítása, jobb beruházási lehetőségek kiajánlása válik lehetővé. Keszthelynek erre nagy szüksége van, hiszen – több Balaton-parti várossal ellentétben – a vízparton az elmúlt évtizedekben nem épültek turisztikai létesítmények, szállodák, és kihasználatlanul állnak a beruházásokra alkalmas nagy területek. Elhangzott továbbá: Keszthely idegenforgalmának fejlődésében régóta problémát jelent a szűk szálláshely-kapacitás.
Az alpolgármester kiemelte: Keszthely a Balaton partján egyedülálló módon nagyságrendileg kétszer 10 hektár közvetlen parti, turisztikai beruházásra alkalmas területtel rendelkezik – a Balaton-törvény rugalmasabb szabályozásának, és az önkormányzat ezzel összefüggő intézkedéseinek köszönhetően pedig hamarosan ez hasznosítható is lesz.

Keszthelyen a Balaton-parti területek vonatkozásában két helyszínen: a Városi strand és a Halászcsárda közötti (a volt Sport Campingnél található), és a Via Hoteltől a Libás strandig terjedő önkormányzati területen lehetnek kedvezőbb változások, melyek megvalósításához szükséges a vízparti rehabilitációs terv és helyi építési szabályzat módosítása is. Az önkormányzat fontos feladata lesz az elkövetkezendő időszakban, hogy a Balaton-törvény módosításával összefüggésben megvizsgálja a fejlesztési területek újraszabályozásának lehetőségét az új projektek és beruházási elképzelések megvalósítása érdekében – tette hozzá Pálinkás Róbert.