Keszthelyen forog a Semmelweis-film

2022. szeptember 15. (csütörtök)

Keszthelyen forgatják a Semmelweis című film egyes jeleneteit. A mólónál csütörtökön és pénteken készítik el a felvételeket. Több hetes munka előzte meg a helyszín kialakítását. Az anyák megmentőjéről szóló játékfilm a tudományos felfedezés és egy romantikus szál mentén fut.

Egy 1840-es évekbeli dunai hajókikötőt varázsoltak a filmesek a mólóból. Két forgatási napra költözött a stáb Keszthelyre. Helyi statisztákat toboroztak.

Koltai Lajos rendező nagy örömmel vállalta el feladatot. Az Oscar-díjra is jelölt művész szerint a filmvásznon is nyoma kell, hogy legyen Semmelweis Ignácnak.

„Azt ismerte fel magában, hogy ő rengeteg embernek elvette az életét gyakorlatilag, viszont rengetegnek adta oda, meg vissza, meg a gyerekének azáltal, hogy felfedezte a lényeget. Ilyen emberről filmet kell csinálni, majdnem hogy tartozunk is ezzel és én nagyon boldog vagyok, hogy én lettem ennek a kiválasztottja, hogy én csináljam meg ezt a filmet. Most már nagyon nagy részét megcsináltuk a filmnek” – nyilatkozta a rendező.

A film 1847-ben játszódik, azt az egy évet dolgozzák fel az alkotók, amikor Semmelweis teljesen véletlenül felfedezte, hogy a klórmész-oldatos kézmosással megóvhatja az anyákat a gyermekágyi láztól. Vecsei H. Miklósban és Nagy Katicában olyan sugárzó személyeket talált Koltai Lajos a főszerepekre, akik méltó módon közvetíthetik ezt a történetet.

„A Semmelweis-szerepben az igazán szép és az igazán tragikus, hogy neki hála több millió és aztán közvetetten tulajdonképpen több milliárd ember köszönheti az életét, tulajdonképpen te is meg én is. Úgy mond ez egy happy end, de egyetlen egy embernek nem happy end és ez pont ő és ez egy nagyon feszítő, ugyanakkor szép helyzet” – mondta a film főszereplője.

A film egyik operatőre a keszthelyi Tóth Levente. Főiskolai tanárával, Nagy Andrással számos filmen dolgozott együtt, így került be ebbe a produkcióba is. Nagy megtiszteltetés számára Koltai Lajossal együtt dolgozni.

„Keszthely mondanom sem kell – nagyon közel áll a szívemhez, ez nekem nagyon nagy élmény. Ráadásul elég ritkán van lehetőségem visszajönni, emiatt is külön nagy élmény, hogy itt lehetek” – mondta televíziónknak Tóth Levente.

A Semmelweis című film forgatása a nyáron kezdődött és októberig tart. 2023-ban kerül a magyar mozikba a produkció.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9573-keszthelyen-forog-a-semmelweisfilm