A humor, az irodalom, a gyermekkoncert, a történelem, a popzene, a világzene csak látszólag térnek el egymástól. Kevesen gondolnak bele abba, hogy amiben biztosan megegyeznek, az a szórakoztatás, a tanítás és az élményszerzés.
A KeszthelyFest 2023-as ingyenes rendezvény programkínálatát úgy állítottuk össze, hogy a közösen átélt élmények örökre a látogatók emlékeibe ivódjanak és minden esztendőben visszavágyjanak Keszthelyre, nem csupán a KeszthelyFest idejére.
A KeszthelyFest 2023 a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt részeként jelentős pályázati támogatással valósul meg.
2023-ban a fesztivál partner rendezvénye a Viviera Beach lesz. A fiatalok külön programokat kapnak a fesztiválon belül. A Vivera Beach önálló, Fő téri színpadára érkezik többek közt például K. Kevin, Dr. Brs és Krisz Rudi, de lesznek más meglepetés előadók is. Emellett a Viviera Beach Balaton-parton található bázisa külsős helyszínként funkcionál majd. Ott például szombaton Bagossy Brothers Company koncert és Lights!Off fesztivál várja a bulizni vágyókat.
A nagy koncertek nyitányaként szintén a fiatalok nagy kedvence, T. Danny ad majd élő koncertet. A nyitónap az idei évben csütörtök este lesz, így egy nappal előbb kezdődik a fesztivál.
Csík zenekar Presser Gáborral, Első emelet és R-go. Ők lesznek a 2023-as esztendő további nagy koncertjei. A három előadó generációk széles spektrumát érdekli, bárhol is lépnek fel az országban és a határainkon túl.
Természetesen a gyermekeknek is ugyanolyan teljes értékű programot kínálunk majd a fesztivál idején, mint a családok valamennyi korosztályának. Érkezik például Farkasházi Réka és a Tintanyúl, valamint az Iszkiri zenekar is. De lesz lehetőség sziklamászásra, arcfestésre, játékokra. A helyi fellépők ebből a programkínálatból sem hiányoznak majd.
A képzőművészet helyi képviselői festményeken örökítik meg a KeszthelyFest programjainak pillanatait a helyszínen. Ebből egy mini tárlatot állítunk ki a fesztivált követően a Balaton színházban.
Az egészségtudatosság jegyében a családoknak mentes főzősarkot is felépítünk, ahol Herczeg T. Andrea és Vágó Piros rádiós műsorvezető készít majd mentes, de ízben csodás ételeket, akár a fesztiválozókkal közösen.
Az irodalom szintén újdonságként jelenik meg az idei KeszthelyFest programjában, melynek helyszíne a Fő téren található Klassz Kultbisztróban lesz. Elfogadta a meghívásunkat Bán János író, műsorvezető, az M5 csatorna igazgatója és Piroch Gábor világhírű kaszkadőr, író. Velük pódiumbeszélgetésen találkozhatnak az érdeklődők. A Klassz Kultbisztró történelmi és irodalmi, zenei kocsma kvízt is játszhatnak majd a fesztiválozók.
Szintén újdonság, hogy a divat világába is elkalauzoljuk a KeszthelyFest látogatóit. Schiffer Miklós nemzetközileg ismert divat- és stílustanácsadó elmeséli majd az érdeklődőknek, hogy hol is helyezkedik el hazánk a divat palettáján. De híres hazai divattervezők divatbemutatóján is csemegézhetnek a ruhák közt.
A 2023-as KeszthelyFest több helyszínen zajlik majd egy időben. Kiemelt helyszínünk lesz a Festetics-kastély. Teljesen új helyszín a Klassz Kultbisztró és a Vivera Beach a Fő téren és a Balaton-partján egyaránt.
A zenei műfajon belül évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendenek a dj-k. Erős és Spigiboy és Hamvai PG önálló szettekkel szórakoztatják majd a KeszthelyFest látogatóit a nagykoncertek után. Mellettük pedig napközben a már jól megszokott helyi dj-k, például Dorián, Sza-sza, Ipa, a LOKÁL PONT helyszínen szolgáltatják a zenei aláfestést. A LOKÁL PONT szintén egy új helyszíne a rendezvénynek.
Ahogy azt a korábbi években a fesztivállátogatók megszokhatták, a helyi zenekarok, előadók, borászok, éttermesek is részesei lesznek a KeszthelyFest-nek. Szintén újdonság, hogy a már megszokott ízek mellett az ételallergiásokra is gondolunk, így a kitelepülő gasztro kínálatban glutén- és laktózmentes finomságokat is találnak az arra érzékenyek.
KeszthelyFest 2023 – LégyOtt!