Keszthelyi az év orvosa Zalában

2015. október 17. (szombat)

A megyei napilap egy éven át hívta szavazásra olvasóit. Az egészségügyben dolgozó ápolók, orvosok közül várták a legjobbra a voksokat, hogy megválaszthassák az Év orvosát Zalában. Havonta is jelöltek a szavazatok alapján. Így januárban Dr. Göndöcs Zoltán keszthelyi orvos nyerte el a hónap orvosa címet. A versenyben a tizenkét hónap nyertese jutott a döntőbe. Szeptember végéig lehetett szavazni. Az olvasók szavazatai alapján Zalában az Év orvosa címet a szülész-nőgyógyász szakorvos, Göndöcs Zoltán nyerte.

Göndöcs Zoltán huszonnégy éve segíti a babák világrajöttét a Keszthelyi Kórházban.Pályája kezdetétől közel 3000 gyermek született a keze alatt. Jól emlékszik a kezdetekre is, amikor két éven át nem vették fel az egyetemre, vagy amikor döntenie kellett, hogy gyermekgyógyász vagy szülész lesz.

Göndöcs doktor vallja, hogy a sikereket egyedül nem, de jó tanítómesterekkel el lehet érni. Nagyon hálás első osztályvezető főrvosának, Dr.Thán Edének, aki még a kezét is fogta az első operációnál, aki megtanította a szakma titkaira, nehézségeire és szépségeire. S hálás jelenlegi osztályvezetőjének Dr. Novák Péternek, aki klinikai tapasztalatait is átadta, s ma is segíti munkáját.

Az első kisbaba, az első műtét ma is elevenen él az orvosban, de nem titkolja, hogy a szakmának vannak nehéz pillanatai is.

A szakorvos mosolyogva mondta hogy, minden szülés ad számára egy-egy megismételhetetlen pillanatot és ezt a pillanatot meg is örökíti. Kiveszi a könnyező apukák kezéből a fényképezőgépet s lefotózza az újszülötteket. Hogy az Év orvosa lett, meglepetés számára is, nagyon köszöni a szavazóknak. Az ösztönző eredmény arra kötelezi, hogy ugyanolyan lelkiismerettel végezze munkáját mint eddig és képezze magát nap mint nap a mamák és a babák egészségéért.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)