Keszthelyi Dalünnep – idén is

2013. január 16. (szerda)

Idén ismét dalos találkozóra hívják az ország amatőr felnőtt kórusait a Keszthelyi Dalünnep szervezői.

K E S Z T H E L Y I D A L Ü N N E P

AMATŐR KÓRUSOK FESZTIVÁLJA
2013. június 21-22.

„Hozzátok intézzük szavainkat, kik felkent hirdetői, ihletett ajkú művelői és lelkes terjesztői
vagytok az édes, kedves magyar dalnak, hozzátok szólunk, kedves dalos testvéreink.”

Így szólt a Dunántúli Dalosszövetség felhívása az
1910-es KESZTHELYI DALÜNNEPRE.

ISMÉT DALOS TALÁLKOZÓRA HÍVJUK MAGYARORSZÁG
AMATŐR FELNŐTT KÓRUSAIT
2013. JÚNIUS 21-22-re, KESZTHELYRE.

Kodály országa vagyunk, mutassuk meg értékeinket e tévúton járó világban!
2013-ban is bizalmunkat helyezzük a „DAL ÜNNEPÉBE”, hogy ismét nemzeti kultúránk részévé váljon a közös éneklés!
A fesztivál elsődleges célja a bemutatkozás, az együtt éneklés.

A Fesztiválon egyházi és világi kórusok egyaránt részt vehetnek, legfeljebb 20 perces műsoridőben.
Természetesen egy kórus mindkét kategóriában is szerepelhet, kitöltve a 20 perces műsoridőt.

A kórusokat neves kórusszakemberekből álló zsűri hallgatja meg, és szakmai tanácsaival segíti majd a karnagyok további munkáját.
A Dalünnep keretein belül lehetőség nyílik a KÓTA támogatása által szakmai minősítőre is.

A nevezés díja kórusonként 5 000 Ft.
A szállás és a kétnapi étkezés költsége várhatóan 8.500 Ft / fő.

A jelentkezési lappal 2013. február 25-ig lehet jelentkezni postai úton vagy e-mailben.
Postacím: JUBILEUMI DALÜNNEP KESZTHELYEN, 8360. Keszthely, Kacsóh P.út 1.
e-mail: dalunnep@gmail.com
A további tájékoztatást a jelentkező kórusok számára el fogjuk küldeni.
(programok, sétakoncertek, szállások, beosztások)

Amennyiben kérdésük van a 30/ 725-7181 telefonszámon C.Tóth Zoltánnál vagy e-mailben: dalunnep@gmail.com kaphatnak információt.

Jelentkezési lap és folyamatos információk:
www.keszthely.hu

Amennyiben módjuk van rá, a szervezés elősegítésének érdekében az alábbi címek valamelyikére szíveskedjenek részvételi szándékukat 2012. november 30-ig jelezni.

A végleges jelentkezési határidő: 2013. február 25.

Szeretettel várjuk a kórusokat a Kultúra Magyar Városába, Keszthelyre!

Keszthely, 2012. október 1.

C.Tóth Zoltán Ruzsics Ferenc
Karnagy, a Fesztivál szervezője Keszthely város Polgármestere
A Keszthelyi DALÜNNEP fővédnöke

Letölthető dokumentumok:
Jelentkezési lap
Szándéknyilatkozat