Idén március 11-15. között rendezték meg Berlinben a „Nemzetközi Turisztikai Börzét” (ITB) ahol 180 ország 11.000 kiállítója mutatkozott be a szakmai közönségnek, majd az utazni vágyó turistáknak. A több mint 180.000 látogató 160.000 m2-en ismerkedett a világ turisztikai desztinációival.
Magyarország a tavaly debütáló új arculattal, a kulturális turizmus ígéretes kínálatával, kürtöskalács- és borkóstolással, több mint 300 m2-en várta az érdeklődőket. Az ITB-t megelőzően, február 24-től a német főváros legforgalmasabb helyein, a megújult arculattal, több mint 150 óriásplakáton hirdette országunkat. Ez azért is fontos, révén Németország Magyarország legjelentősebb küldőpiaca. A 2008. évi statisztikai adatok szerint tavaly több mint félmillió német vendég érkezett Magyarországra, akik több mint kétmillió háromszázezer vendégéjszakát töltöttek el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken (forrás MTZRT). A szerencsés időzítés és az új dizájn elősegítette, hogy a jelenlévő magyar turisztikai szakemberek segítsenek hazánk, a Balaton és így városunk turisztikai kínálatának újrapozícionálásában. A Nyugat Balatoni Turisztikai Nonprofit Kft. a megújult West-Balaton kiadvánnyal, valamint az új és formabontó Keszthely invitatív prospektussal volt jelen.
A kiállítás alatt március 11-én az „Enterprise Europe Network” a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal közösen nemzetközi üzletember találkozót szervezett. Az egész napos eseményen Keszthely az ingatlan portfóliójával ismertette meg a német és külföldi befektető köröket. A legnagyobb érdeklődést a Balaton-parti, szállodafejlesztésre alkalmas területek iránt mutatkozott. A gazdasági világválság és a visszafogott banki hitelpiaci helyzet ellenére egyesek bizakodóan tekintettek az elkövetkezendő évekre. A válság okozta visszafogott beruházási kedvet szembe állítva, a hazánkba érkező folyamatosan növekvő mértékű működő tőke áramlással. A befektetési alapok és hitelintézetek középhosszú távon is a jövedelmező beruházásokban, befektetéseik megtérülésében, egyszóval a forráskihelyezésben érdekeltek – érveltek a szakemberek. Hazánk továbbra is a kedvező ingatlan áraival, valamint kihasználatlan turisztikai lehetőségeivel, vonzza leginkább a külföldi befektetők érdeklődését.