Készül a Nagyváthy története

2018. szeptember 18. (kedd)

Készül a Nagyváthy iskola története. A szerző Lángi Péter, aki az egykori diákok segítségét is kéri. Elsősorban fényképeket és a hozzájuk csatolható információkat vár az iskola egykori tanára. A nyugalmazott pedagógus tanított itt a leghosszabb ideig, televíziónknak azt mondta, hogy lelkiismerete diktálja, hogy megírja az iskola történetét.

1955-ben költözött a karmelita rendház épületébe a Nagyváthy iskola. 57 éven keresztül zajlott itt az oktatás. 2012. június 30-ával az iskola a régi tanítási helyén bezárta kapuit. Az Asbóth iskola tagintézményeként az Asbóth egykori fiúkollégiumában folytatódott az oktatás.Múltja és oktatása is híressé tette az 1945-ben alapított iskolát, mely ma már nem működik.

„Gondolom, hogy egy város történetében az, hogy egy iskola létezett, az nem kis dolog. Hogy milyen volt, mi történt ott, ezt megint csak szükséges tudni” – mondta televíziónknak Lángi Péter. Szerinte nagyon sok érdekes dolog történt ebben az iskolában. Ezért úgy gondolta, hogy meg kell írni az iskola történetét. A magyar szakos tanár egész pályáját, 38 évet töltött itt, kötelességének érzi, hogy megírja az iskola történetét. Az 50 és a 60 éves évfordulóra is készült évkönyv, ezek jó alapját adják az iskolatörténetnek – mondja Lángi Péter, aki bízik abban, hogy hamarosan megkapja a 30 éves évfordulóra készült kötetet is.Az iskola közösségi oldalán keresztül és saját gyűjteményében rengeteg fotója van a nyugalmazott pedagógusnak, de az egykori tanulók segítségét is kéri:

„Azt várom, hogy ilyen régi fényképeket is kapok, meg amiket esetleg én feltöltök, meg tudják mondani, hogy kik láthatók rajta, mikor készült. Van amiről tudom, mert oda van írva, vagy úgy van csomagolva, hogy a 83-os Nagyváthy-napok záróünnepélyének a képei. De soknál nincs, főleg a legkorábbiakról, a 40-es, 50-es évek képeiről.”

A fényképek és információk mellett arra kéri még a diákokat Lángi Péter, hogy jelezzék, ha az 50 és a 60 éves évfordulóra készült évkönyvekben hibát találnak. A 76 éves nyugalmazott tanár azt mondja, ő csak a történet megírásával foglalkozik, a kiadással már nem. Abban bízik, hogy erre majd akadnak megfelelő hozzáértéssel bíró vállalkozók.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9088/keszul-a-nagyvathy-tortenete–/