Ki mit tud-ra várták az időseket

2019. október 10. (csütörtök)

Ki mit tud-ra hívták az idősebb generáció képviselőit ma Keszthelyre az Amazonba. Többek között énekkel, tánccal, hangszerrel és prózával is készültek a fellépők. A program célja, hogy a szépkorúaknak is legyen bemutatkozási lehetőségük, mely közösségteremtő is egyben. A rendezvény egy EFOP-os pályázat keretén valósult meg.
A Gyenesdiási Dalárda is fellépett a rendezvényen. Ők népdalcsokrokkal készültek, melyeket tárogató- és citerakísérettel adtak elő. Őket követte Töttő Vilmos, aki tárogatójátékával örvendeztette meg a közönséget.

A zenés műsorok mellett verssel is készültek a résztvevők. Pálfy György előadásában hallgathatta meg a publikum Mécs László: A királyfi három bánata című költeményt. Mint elmondta, ezt a verset édesanyjától hallotta, többek között ezért esett erre a választása.

„Az egész versszerető, különösen anyai ágon. Nagyon szerettük a verseket és tőle hallottam először, mint ahogy mondtam az előbb is és akkor meg is szerettem annyira, hogy valójában az anyai tisztelet is bent van ebben a versben.”

Az Idősek Ki Mit Tudját első alkalommal szervezte meg az Egyesült Szociális Intézmény, melynek célja, hogy olyan lehetőséget biztosítson az idősebb generációnak, melyen tehetségüket bemutathatják.

„Azt szeretnénk, hogyha ez egy olyan rendezvény lenne, ahol mindenki jól érzi magát, mindenki örömtelien vesz részt, kevésbé izgul azon, hogy vajon milyen helyezést fog elérni, ezért is döntöttünk úgy, hogy nem adunk helyezéseket, hiszen mindenkinek a produkciója nagyszerű.” – ismertette Királyné Domaházi Csilla.

Az esemény a Humán Közszolgáltatások Fejlesztése Térségi Szemléletben című EFOP-os pályázat keretén belül valósult meg. Keszthely mellett többek között Gyenesdiásról, Bókaházáról és Balatonszentgyörgyről is érkeztek idősek. Mint Nagy Bálint, Keszthely Város Idősügyi Tanácsának elnöke elmondta, büszkeség, hogy a térség idősei nagyon aktívak, így példaként szolgálhatnak a fiatalabb generáció előtt. Az Idősügyi Tanács ezért is szervez folyamatosan programokat a szépkorúaknak is, melyek nem csak keszthelyieket, hanem a térségben lévőket is megszólítják.

„Itt Bókaházától Gyenesig még nagyobb körben bevonzza az idős generációkat, illetve azokat a civil szervezeteket, akik az idősekkel foglalkoznak. És ez azért is fontos, mert azt gondolom, hogy Keszthelynek minden szempontból egy térségi központnak kell lenni és ezt a kezdeményező vagy központi szerepet az idősekkel kapcsolatos feladatokban is be kell, hogy töltse a város.”

A rendezvényt hagyományteremtő céllal hozták létre, a tervek szerint jövőre akár két alkalommal is meg fogják szervezni.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6477-ki-mit-tudra-vartak-az-idoseket?fbclid=IwAR3F4FM9_kYBiWb0lKZqqZYgXGEq2sHJFNvwUKb64R8AP2gC87W2W1CELfw