Kiemelkedő eredményeket értek el a keszthelyi vívók

2019. március 17. (vasárnap)

Junior Világkupa győztes lett Farkas Csaba, a Balaton Vívóklub keszthelyi versenyzője. Emellett számos versenyző ért el kiemelkedő eredményt a 2018-as szezonban. A klub versenyzői 2019-ben is több megmérettetésen részt vesznek, emellett teremfelújításra is sor kerül, és júniusban két nagy versenyt is szerveznek Keszthelyen.
Heti öt edzést tartanak a Balaton Vívóklub növedékei. A 4 telephelyen – Veszprémben, Ajkán, Balatonfüreden és Keszthelyen – működő klubokban összesen mintegy 200 gyerek tanul. A balatonfüredi és keszthelyi csapatban több kiemelkedő vívó is van, akik számos eredménnyel öregbítik városuk és a klub hírnevét.

„Többszörös magyar bajnok, illetve diákolimpiai bajnok vagyok. Én erre nagyon büszke vagyok, és nagyon örülök neki, valamint ezt a sportot imádom egyszerűen.” – mondta a klub egyik vívója, Fekete Ádám.

A vívók hazai és nemzetközi versenyeken is megméretik magukat. A gyerekek a korosztályos bajnokságokról is számos érmet elhoztak, Farkas Csaba keszthelyi versenyző pedig a 2018-as Junior Világkupa első helyezett párbajtőrözője lett. A hazai ranglista 9. helyezettje a korosztályos világelső cseh versenyző felett is győzedelmeskedett.

„Legtöbbször a legjobb 8-ban, 16-ban szoktam lenni magyar versenyeken. Életem legjobb eredménye a szabácsi világkupa, amit megnyertem. Maga a sport és az eredmények is sokat jelentenek nekem, mert valamilyen szinten bizonyítottam is magamnak, hogy képes vagyok dolgokra, amikről mondjuk kisebb koromban csak álmodni mertem.” – tette hozzá a Junior Világkupa bajnok vívó.

A Balaton Vívóklub versenyzőinek edzője egyben a férfi párbajtőr válogatott keretedzője is, így kimagasló szakértelemmel készítheti fel a gyerekeket a versenyekre. 2019-ben tervezik a vívóterem padlójának és a technikai berendezéseknek a cseréjét, erre 7 millió forintos támogatást sikerült szerezniük. Mindemellett két versenyt is szerveznek júniusban.

„Mi is fogunk két komoly versenyt rendezni itt Keszthelyen szerencsére, a Csány-Szendrey ÁMK-ban fogunk otthont adni a két rendezvényünknek. Egy Európa- és világbajnokságra válogató verseny kadet junior korosztályban, majd ezt fogja követni egy hat napos országos bajnokság, ahol nagyon sok korosztályban, nagyjából 1000-1200 versenyző fog pástra lépni a korábbi gyakorlat szerint.” – tájékoztatott Borosné Eitner Kinga, a Balaton vívóklub elnöke.

A Balaton Vívóklub termeinek ajtajai mindenki előtt nyitva állnak. Így azok a gyerekek, akik érdeklődnek a sport iránt, kipróbálhatják magukat a négy telephely bármelyikén.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5848-kiemelkedo-eredmenyeket-ertek-el-a-keszthelyi-vivok?fbclid=IwAR2bQYiFszLjMB6RA1jAxRkWY0DNCqtF5uvzor6hZSvLeesiyYX7rblR3nA