Nagyszombaton elindult a BAHART első hajója, kezdetét vette a 177. hajózási szezon. A főszezonban összesen 17 kikötőből indulnak menetrendi- és sétahajók, ezen belül 10 kikötőből pedig programhajók is kifutnak. A jegyárak infláció alatti mértékben, minden kategóriában egy számjeggyel növekedtek tavaly óta.
Az esős idő ellenére is nagy számban érkezett az utazóközönség a hajózási szezon nyitányára. Balatonfüredről futott ki a Szent Mikós katamarán.
Szigeti Dávid: „Sopronból érkeztünk és kimondottan az első hajó fogadásának az ünnepségére jöttünk. Az interneten találtam rá, hogy van ilyen rendezvény Balatonfüreden. Tavaly voltunk először és kedvet kaptunk hozzá, hogy idén is ellátogassunk ide.”
Nemcsak a menetrendi- és sétahajók, hanem a programhajók is népszerűek a Balatonon. Sok utas kifejezetten ezeket keresi a szezonban.
Fekszi Krisztina: „Olvastam, hogy most kezdődik a balatoni hajózás, feltétlenül szerettem volna részt venni az első hajóúton. Nagyon szeretünk hajózni, a Balatont nagyon szeretjük, magát a hajózás élményét, hogy a vízen vagyunk, hogy látjuk a szép környezetet, a tájat, ez egy nagy élmény.”
A nagy népszerűségnek köszönhetően nyáron többször indulnak útjukra majd a programhajók is: 176 bulihajó és 100 varázshajó járat hagyja majd el a kikötőket. Továbbá kiemelt szerepet kapnak az igazán különleges élményt nyújtó naplemente sétahajók is, amelyeken az utasok díjnyertes ajándék pezsgőt vagy üdítőt kortyolgatva, a nap legvarázslatosabb pillanatában, a tó közepéről csodálhatják a Balatont.
Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója: „Most nagyszombaton elindult a hajós közlekedés, menetrendi hajók most már hagyományosan Siófok-Balatonfüred-Tihany, illetve Fonyód-Badacsony között indulnak el és egyelőre hétvégente, illetve a kiemelt kikötőkből sétahajók is indulnak ugyanezeken a napokon. Ehhez fog becsatlakozni a későbbiekben Boglár és Révfülöp, illetve Balatonmária, Szigliget és Balatongyörök. Úgyhogy azt gondolom, hogy gyorsan bővül néhány hét alatt az az elérhető kikötőszám, amivel gyakorlatilag a Balaton minden a szolgálatásaink elérhetőek.”
Az idei első hajót zászlófelvonással és ünnepséggel köszöntötték Siófokon. Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke a hajózás régiós összekötőszerepére hívta fel a figyelmet: „Első és legfontosabb a Balaton és azután következhet más és ez azért is fontos, mert ha a jó Isten ilyen kegyes volt hozzánk, hogy ilyen csodával ajándékozott meg bennünket, hogy ilyen helyen élhetünk, akkor nekünk pedig kötelességünk az hogy erre vigyázzunk és úgy működtessük, hogy ez mindenkinek a kedvére és a hangulatára tesz.”
A Balatoni Hajózási Zrt. idén is jó évre számít a tavalyi sikeres esztendőt követve. A 2022-es hajózási szezonban csaknem 700 ezer utas utazott a cég személyhajóin, közel 1,4 millió a kompjáratain, továbbá 450 ezer gépjárművet és több mint 110 ezer kerékpárt szállítottak a tó egyik partjáról a másikra.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/10237-kifutott-a-bahart-elso-hajoja