Kiírják a közbeszerzést a Kísérleti utcai óvoda befejezésére

2021. december 10. (péntek)

Kiírja a közbeszerzést a városvezetés a Kísérleti utcai óvoda befejezésére – erről döntött mai rendkívüli ülésén a keszthelyi képviselő-testület. A grémium emellett két pályázat beadásáról is határozott: strandfejlesztésre és kerékpáros – un. – pumpapálya létesítésére is forrást igényel Keszthely. A város együttműködési megállapodást köt a Magyar Kézilabda Szövetséggel, melynek eredményeként egy új pályát építenek a Kresz parknál.

A Kísérleti utcai óvoda munkálatait tavaly februárban kezdték meg. A kivitelező nem, vagy csak részben teljesítette vállalásait. A jelentős csúszás miatt az önkormányzat felmondta a szerződést a kivitelezővel, aki többszöri felszólítás ellenére sem tett eleget teljes körűen a vállalt feladatainak. A munkaterület júniusi visszavétele után nagyon súlyos, alapvető statikai és épületszerkezeti hibákra derült fény.

Rendkívüli tanácskozáson került a képviselők elé az előterjesztés arról, hogy közbeszerzést írjanak ki az óvoda befejezésére. Az ülést vezető Vozár Péterné alpolgármester elmondta, az előterjesztés is tartalmazza, milyen szakmai hibákat tárt fel a szakértői vizsgálat.

„Mindenesetre előrelépés az, hogy eljutunk arra, hogy egy további közbeszerzést kiírhassunk ebbe a témába, mert elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az óvoda megépüljön” – mondta az ülésen az alpolgármester.

A név szerinti szavazás során két kévés képviselő, Czuth Zoltán és Molnár Tibor nem támogatta, hogy közbeszerzést írjanak ki a Kísérleti utcai óvoda befejezésére.

A Kresz parkban épülhet új kézilabdapálya. E célból döntött arról a testület, hogy együttműködési megállapodást köt a Magyar Kézilabda Szövetséggel. Közvetlen állami támogatással, 75 millió forintos beruházással készülhet el a szabadtéri pálya. A fő cél az utánpótlás erősítése. Szintén a Kresz park területén tervez további fejlesztéseket az önkormányzat. Arról döntöttek, hogy pályázatot nyújtanak be az Országos Bringapark Programba.

Kerékpárral, gördeszkával, rollerrel és görkorcsolyával is használható a pumpapálya. Ilyet szeretnének Keszthelyen is létesíteni. A használat során akár a kerékpár tekerése nélkül, pumpáló mozdulattal lehet haladni a változatos terepen. Valamennyi korosztálynak, hobbi- és szabadidős sportolóknak is ideális az ilyen létesítmény.

Strandfejlesztési pályázatokról is döntöttek a képviselők. Ahogy az eddigi években idén is pályázatot nyújtanak be a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. felhívására. Ezúttal nem a VÜZ, hanem az önkormányzat igényel forrást mindhárom keszthelyi strand fejlesztésére. Járdaépítésre, zöldfelület fejlesztésre, kerékpár szervízoszlopokra, akadálymentesítésre és marketingtevékenységre is szeretne forrást igényelni Keszthely.

A rendkívüli ülésen személyi döntéseket hoztak még a képviselők. Az Ifi Ferenc halálával megüresedett Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsági elnöki tisztre az eddigi helyettest, Raffai-Réz Ildikót szavazták meg, a bizottság új tagja lett Sáringer-Kenyeres Marcell. A Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda felügyelőbizottságába a város delegáltjának Horváth Tamást választották meg.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8671-kiirjak-a-kozbeszerzest-a-kiserleti-utcai-ovoda-befejezesere