A munka és a magánélet összehangolását célzó átfogó programot valósított meg a keszthelyi önkormányzat vezetésével a város és a kistérség több szervezete. A családbarát megoldásokat kínáló projekt végrehajtását egy tavaly elnyert európai uniós pályázat tette lehetővé.
Keszthely Város Önkormányzata közel ötvenmillió forintot nyert a többszereplős, helyi igényekre épülő program megvalósítására a Társadalmi Megújulás Operatív Program pályázati kiírásán. A „Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi kistérségben” elnevezésű projekt keretében rámpa épült az Életfa székhelyóvoda főbejáratához, mely így most már akadálymentesen megközelíthető, családi szobát alakítottak ki az intézményben, és több tagóvodába kerültek új bútorok, például pelenkázó komód, különböző szekrények, fotelek és polcok. A keszthelyi polgármesteri hivatal egy földszinti helyiségében pelenkázó és baba-mama szoba létesült.
Nézze meg galériánkat!
Szociálpolitikai Kerekasztal kezdte meg működését a kistérségben élők szociális szükségleteihez igazodó szolgáltatások kialakítása és a kistérség szociális térképének létrehozása céljából. Az elmúlt hónapokban a társulás több településén zajlottak fórumok a családi élet különböző területeit érintő témákban (például idősgondozás, gyermekfelügyelet, intézményi és kereskedelmi nyitvatartási idők, közlekedés, önkéntesség, szívességadás és más együttműködési formák).
Hasznos képzéseket és előadássorozatokat is biztosított a program, így például szakszerű egészségügyi és ápolási ismereteket sajátíthattak el mindazok, akiknek valamely családtagjuk gondozásra szorul, és felvilágosító előadásokra is sor került az egészséges életmód és táplálkozás, baleset-megelőzés témakörökben. Babaváró Klub és Baba-mama Klub keretében a kismamák ismeretterjesztő foglalkozásokon vehettek részt, melyek a várandósság, a szülés, és újszülöttek ellátásának minden fontos kérdésére kiterjedtek. A munka és a magánélet összehangolására gyakorlati tanácsokat is kaphattak a szülők, a munkahelyre való visszatérést pedig százhúsz órás akkreditált képzés segítette. A gyermekek számára is kínált rendezvényeket a projekt: ép és sérült gyermekeket egyaránt vártak a három életkori csoport számára kialakított képességfejlesztő játszóházakba. Emellett önkéntes szívességszolgálat szervezése, iskolai gyakorlókertek és települési közösségi kiskertek kialakítása, fásítások, valamint tájékoztató kiadványok készítése is kiegészítette az átfogó programot.
A szakmai munka egy részletes szükségletfelméréssel kezdődött másfél éve, melyből kiderült, hogy mely családbarát intézkedéseket tartanak fontosnak a keszthelyi kisgyermekes szülők és a gyermekekkel foglalkozó intézmények vezetői. A válaszokból az tűnt ki, hogy a megkérdezettek szerint Keszthelyen legjobb a bölcsődei ellátás elérhetősége, és átlag feletti a családbarát kulturális és szabadidős programok, valamint a nyári táborok lehetősége. Leginkább hiányos az ellátás a válaszadók szerint a gyermekfelügyelet, gyermekmegőrzés terén (legfőképpen az intézményeknél, a hétvégi és szabadnapokat, illetve a délutáni és koraesti órákat tekintve), illetve hiányzik a családi napközi szolgáltatás is. A mindennapokban is látható, hogy a dolgozó szülők számára a legnehezebben megoldható probléma a gyermekek felügyeletének biztosítása a munkaidőhöz igazodóan, kivált az iskolai tanítási szünetekben és a hétköznapok késő délutánjain. A projekt a válaszadók által leginkább alulértékelt területekre fókuszált, így a szociális ellátás rendszerének javítása mellett új gyermekfelügyeleti szolgáltatások bevezetését is célozta.
A konzorciumvezető keszthelyi önkormányzat mellett több intézménye, így az Egyesített Szociális Intézmény, az Alapellátási Intézet, a Goldmark Károly Művelődési Központ, és öt feladatellátási helyével az Életfa óvoda vett részt a projektben. A széleskörű társadalmi összefogás érdekében konzorciumi partnerként csatlakozott a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás, a Keszthelyi Nemzeti Kör Közhasznú Egyesület és a Szemfüles Egyesület a Gyermekekért.