Elsősorban ifjúsági programokban, a turizmus, és a megújuló energiaforrások területén működik majd együtt a keszthelyi, hévízi és az alsó-ausztriai Schneebergland kistérség. A részletekről a kedden Keszthelyen megtartott találkozón egyeztettek.
A „Fiatalok lendületben” elnevezésű uniós kiírásra mindhárom kistérség nyújt be pályázatot. A projektek elsődleges célja a szomszédos országok fiataljai közötti kölcsönös megértés segítése, az együttműködés előmozdítása az ifjúsági programokban, egymás kultúrájának megismerése, valamint a határon túli lehetőségek szélesítése és megismertetése a fiatalokkal. A turizmus területén is fejlődést várnak a felek az összefogástól, kihasználva a három kistérség földrajzi közelségét, ám különböző kínálatát és a természeti értékeinek sajátosságait.
A régiókat már több éves eredményes kapcsolat fűzi össze, melyet a felek most szeretnének megerősíteni és írásba foglalni. A együttműködés alapjait a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. teremtette meg egy nyertes Interreg-pályázatnak köszönhetően: a „Navigáló” projekt eredménye egy német-magyar nyelvű projektfejlesztő tananyag lett. A Balatoni Integrációs Kft. koordinálásával továbbra is zajlottak a magyar és osztrák partner közötti találkozók, melyek egyikén felmerült a kistérségek közötti együttműködési megállapodás lehetősége. A dokumentumot várhatóan szeptemberben írja majd alá a három kistérség vezetősége.
(Az előzményekről további információ a Keszthely és Környéke Kistérségi Társulás honlapján.)