Kisvasúttal a parkban

2012. május 30. (szerda)

Kisvasúton utazhatnak a keszthelyi Vadászati Múzeum látogatói. Az épület parkjában egyelőre hétvégenként zakatol a mini gőzmozdony, melynek működését is megismerhetik az érdeklődők.

– Szénnel és gőzzel, pontosan úgy működik, mint az eredeti, rendes méretű, svájci tervezésű német Br55-ös típusú gőzmozdony. A kerti vasút öt kilométeres sebességgel, öt collos vágányon halad, s a szén mellett négyszáz méteren tíz liter vízre is szüksége van. Kis mérete ellenére húsz utast (gyermek és felnőtt egyaránt) tud szállítani – adott tájékoztatást a fontosabb paraméterekről Tóth Csaba, a Helikon Kastélymúzeum részeként működő Vadászati Múzeum igazgatója, akitől megtudtuk: a vasút biztonságos, azt évente vizsgáztatni kell.

– Tény, nem kis újdonságot jelent a látogatók számára, hasonlóval a környéken nem nagyon találkozhatnak. Várhatóan bővül majd az útvonal, a vasút majd egy tavon átívelő hídon is áthalad. Szeretnénk játszóteret is kialakítani a parkban. A célunk nem más, mint hogy – a tárlataink megtekintésén túl – rendszeresen nyújtsunk kuriózumot jelentő, igazi szórakozást kínáló újdonságokat a vendégeinknek. Ennek jegyében tervezzük a jövőt, melynek egyik feladataként pályázati segítséggel beindítjuk a múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Az oktatáshoz, a rendezvényekhez szükséges anyagok már elkészültek, ősztől érdekes ismeretanyagot kapnak az általános és középiskolás gyermekek. Természetfilmeket nézhetnek, interaktív előadásokat tekinthetnek meg a vadászattal és a természetvédelemmel kapcsolatosan. A törekvéseink középpontjában hangsúlyosan az áll, hogy ne csak egyszerű séta, hanem a látottakkal együtt valóban tartalmas, s élményeket nyújtó program legyen a vadászati múzeum látogatása. Biztos vagyok benne, hogy a gyermekek jobban megértik majd a lényeget, s megtudják: a vadászat a természetvédelem szerves része.

Mindezen túl érdekes programokat szerveznek a múzeumban. Közéjük tartozik majd például a Vadak és csillagok nyomában elnevezésű rendezvény, melyet június 16-án, a múzeumok éjszakáján indítanak, s hétfőnként folytatnak.

– Tárlatlátogatás, csillagvizsgálat, érdekes és izgalmas szabadtéri programok (lövészet, éjszakai vonatozás stb.) várják a vendégeket – folytatta Tóth Csaba. – Kuriózumnak ígérkezik a szeptember közepére tervezett regionális vadásznap is, melynek keretében trófeakiállítást is nyitunk, az anyagban rendellenes darabokat is bemutatunk majd.

(forrás: Zalai Hírlap http://www.zalaihirlap.hu/)

Kapcsolódó cikkek:
Nyári színház több hétig, több előadással
Egyedülálló szoborkompozíciók a Vadászati Múzeumban
Kőszobrok, műkincsek, vadászképek a Helikon Kastélymúzeum új tárlatain
Több mint 35 ezren látták a Munkácsy-kiállítást Keszthelyen
Széchenyi- és Kittenberger-emlékszoba nyílt a Vadászati Múzeumban