Kiváló nyarat zártak a Madárparkban

2022. szeptember 14. (szerda)

Kiváló nyarat zártak a Helikon Kastélymúzeum Madárparkjában. A látogatók idén is több újdonsággal és érdekességgel találkozhattak. Sok madarat kézből lehet etetni, Totó, a sztárhattyú pedig önmagában nagy vonzerőt jelent. Ősszel is érdemes felkeresni az attrakciót, hamarosan új madarakat is bemutatnak.

Nagy a nyüzsgés a madárpark tavánál. A lakók izgatottak a reggeli etetés előtt. A nyár sok látogatót vonzott. 52 faj 300 példánya látható a Pálmaház szomszédságában.

A látogatók is előszeretettel etetik az itt vásárolható csemegével a Madárpark lakóit. A hely népszerűségét a számok is igazolják. Júniusban, júliusban és augusztusban 85 ezer látogató kereste fel a helyet.

A magas látogatószám mellett a hazai vendégek növekvő arányát figyelték meg a Madárparkban. Sokan kifejezetten Totó miatt érkeznek ide. A sztárhattyú tavasszal pótapa lett, öt árva hattyút vett a szárnyai alá gondozójával, Rigó Gáborral. Két koronás daru is gazdagítja a parkot, a kakas olyan szelíd, hogy kézből is eszik. A feketenyakú hattyúk és a fekete hattyúk is közkedveltek. Utóbbiaknál egy pár már a fiókáival lubickol, a másik pár pedig most kotlik. Az ausztrál madarak nincsenek tudatában, hogy itt más az éghajlat, ezért van most a szaporulat.

Rigó Gábor, a Madárpark vezetője: „Az idén először lehetett etetni a halakat is testközelből és van egy ékszerteknősünk is, akit egy látogató hozott és dobott be – tudtunk nélkül – ő is hamarosan érkezni fog.”

Az ékszerteknős szabályosan átgázol a halakon, hogy neki is jusson az eleségből. A haletetés is az idei év újdonsága, amit a látogatók nagyon élveztek. Ősszel is érdemes ide jönni. A vízimadarak hímjei nyáron egyszínű tollazatot viselnek, de ez hamarosan változni fog.

„Jön az ősz, visszaszínesednek, elkezdenek udvarolni. Ilyenkor már van párosodás is, úgy szoktuk mondani, hogy erősítik a kapcsolatukat, mert ebből szaporulat nem származik az ősz folyamán, csak tavaszra. A teljes tollazatukat, pompájukat most veszik vissza októberben. Ezért is érdemes hozzánk ősszel és télen is ellátogatni, mert a teljes pompájukban láthatóak a madaraink” – nyilatkozta Rigó Gábor.

A Madrárparkban minden állatot párban mutatnak be. Nem cél a szaporítás, ha mégis költenek a madarak, akkor a szaporulatot értékesítik. A bevételt takarmányozásra és új fajok beszerzésére fordítják.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9565-kivalo-nyarat-zartak-a-madarparkban