Kiválóan szerepeltek a nyugat-balatoni strandok

2016. július 5. (kedd)

Mind a négy zalai település balatoni strandja kiérdemelte a legmagasabb, háromcsillagos Kék Hullám Zászlót. A keszthelyi Városi Strand, a Diási Játékstrand, a Vonyarcvashegyi Lido strand és a balatongyöröki Községi Strand is a legjobbak közt szerepelt. Az idén a tavalyinál több, 36 fürdőzőhely üzemeltetője vehetett át zászlót, amelyek többségét északi parti fizetős strandok nyerték el.

A legmagasabb, háromcsillagos Kék Hullám Zászló díszíti a keszthelyi Városi Strand bejáratát. A tavalyi két csillag után nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztésekre. A Szigetfürdő után a plázshoz közel is kialakítottak mozgássérült illemhelyet, de pelenkázót és fedett foglalkoztatót is építettek. Újrahomokozták a partot és megújították a zuhanyzókat.

„Én látogatószám-növekedést várok mindenképpen. Ez nem elsősorban azt jelenti, hogy bevétel- és nyereségnövekedést várok, hanem azt, hogy Keszthelynek az idegenforgalmi hírneve minél nagyobb legyen, így tudunk majd felkészülni a következő turisztikai szezonra is.” – nyilatkozta Ruzsics Ferenc polgármester.

Keszthely mellett Zalában mind a három balatoni település is büszkélkedhet a háromcsillagos Kék Hullám Zászlóval. Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy és Balatongyörök polgármesterei közös sajtótájékoztatón értékelték eredményeiket. A házigazda Diási Játékstrand kapta a „legzöldebb” strandnak járó különdíjat. Gál Lajos szerint ezt többek közt a szelektív hulladékgyűjtéssel, a víztakarékos mosdókkal és a sok árnyékkal borított területnek köszönhetően érdemelték ki.
„Azt hiszem, hogy beérett a hosszú és tartós munka gyümölcse, hiszen évek óta már az ökotudatosság jellemzi a települést, és természetesen a vízpartra is ezt szerettük volna, hogy kivetüljön mindkét strandunkra vonatkozóan és főleg erre a nagy strandra.” – magyarázta a település vezetője.

A legtöbb pontot szerző fürdőhelynek járó különdíjat Vonyarcvashegy Lido Strandja kapta. A település szintén évek óta a legjobbak közt szerepel a Balatoni Szövetség és más minősítő rendszerekben. A nagyközség polgármestere elmondta, hogy a turizmusból élő településeknek kiemelten fontos a strandok állapota és fejlesztése: „Nagyon sok vendég ebből ítéli meg, hogy a következő években hol fogja eltölteni a szabadidejét. Azt észrevehettük már, hogy egy picit mindig rövidebb a nyár és elég szélsőséges. A vendégek – akik kikapcsolódni és nyaralni szeretnének – mindig megválasztják és pontosan megtervezik, hogy hova, mikor és melyik helyen pihenjenek.”

A Kék Hullám Zászló minősítést tavaly óta pontozásos rendszerben ítéli oda a Balatoni Szövetség. Az élmezőnyben végzett négy zalai strand mind 100 pont felett teljesített. Balatongyörök szerezte tavaly a legtöbb pontot, de most is az élmezőnyben végzett.
„Én azt gondolom egyrészről, hogy nagyon jó fekvése van mind a négy strandnak itt a zalai Balaton-parton. És én azt gondolom, hogy mind a négy település rengeteget tett az elmúlt időszakban azért, hogy kiváló szolgáltatásokkal várja a vendégeket. Így van ez Balatongyörök esetén is, hiszen mi is most már hat éve mindenféle pénzt, amit a strandon keresünk, azt visszaforgatjuk a strand fejlesztésére.” – mondta el Bíró Róbert.

A négy településen még egycsillagos zászlóval értékelték a keszthelyi Libás és Helikon strandot.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)