Költözik a Festetics György Zeneiskola. Az intézmény energetikai korszerűsítése hamarosan elkezdődik. A munkálatok befejezéséig 150 méterrel messzebb lévő általános iskolában tartják meg a zeneórákat. Várhatóan a következő tanévet már a megújult épületben kezdhetik meg a növendékek.
Két nap alatt 22 terem berendezését kell átköltöztetni. Folyamatosan hordják ki a padokat, asztalokat, növényeket és a hangszereket is az intézményből. A szobák gyorsan ürülnek. A zeneiskola munkatársai mellett az önkormányzat dolgozói és a növendékek szülei is segítenek a költözésben. A Festetics Zeneiskola székhelye 1989 óta a Deák Ferenc utcai épület.
„Nagy öröm számunkra, hogy kiköltözhetünk, hisz már néhány éve készülünk erre a felújításra. Az épületnek az energetikai és egyéb felújításaira. És most nagyon úgy néz ki, ahogy most a nézők is láthatják, hogy valami költözésféle történik. Azt gondolom, hogy minden család életében, minden ember életében egy szörnyűség a költözés, úgyhogy célszerű inkább majd a visszaköltözésre gondolni. Ami értelemszerűen számunkra remélhetőleg egy gyönyörűséges új épület lesz.” – mondta el Bánhidai Tamás igazgató.
A zeneoktatás a munkálatok alatt a Csány-Szendrey Általános Iskola Belvárosi Tagintézményében folytatódik. Az érkező autók platóiról azonnal új, ideiglenes helyükre kerülnek a berendezések. A szükséges 22 helyett 16 termet tudtak biztosítani számukra. A zeneiskolába több mint 480 tanuló jár. Az intézmény igazgatóhelyettese, Papp Máté szerint, ha nehezebben is, de mindenképpen a lehető legjobb módon zajlik tovább a növendékek képzése.
„Kevesebb termet kapunk, mint amire szükségünk van. Ezt sikerült azért feljebb srófolnunk, de azért még így is elég nehéz ennek az oktatásnak jelenleg a megszervezése. Egyrészt ugye nagy, tágas termeket kapunk, mert hát iskolai osztálytermekbe fognak a kollégák tanítani, holott ennél kisebb terem is elég lenne nekünk. De hát ugye a nagy termek miatt ott kevesebb terem lesz. Így ki fogjuk használni az épület minden zegét-zugát. Olyan helyeken is fogunk tanítani, ami nem feltétlenül a tanításra lett kitalálva, de igazából a legenda szerint Mozart is írt műveket nem csak a zongora mellől, hanem más helyeken is.”
A felújításra az önkormányzat nyert 280 millió forint értékben forrást egy európai uniós pályázaton. Az előzetes tervek szerint idén augusztusra készen lesznek a szakemberek a renoválással. Az intézmény jelenlegi igazgatója addigra nyugdíjba vonul, azonban bízik abban, hogy utódja és kollégái örömmel veszik birtokba a megszépült épületet.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV