Koncertekkel zárult a Balaton-parti rendezvénysorozat

2021. szeptember 29. (szerda)

Horgászversennyel és koncertekkel várták a kikapcsolódni vágyókat a hétvégén. Az őszi Balatoni Évadnyitón többek között fellépett a Benko Dixieland Band, Torres Dani és Rakonczai Imre is. A rendezvénysorozat egy pályázatból valósult meg, melynek célja, hogy meghosszabbítsa a szezont a Balatonon.

11 horgász dobta be a csalikat szombat délelőtt a Balatonba. Mindannyian a horgászversenyre jelentkeztek. A technikai módszer kötetlen volt, a horgászrend szabályai szerint kellett pecázni. A cél az volt, hogy minél több és minél nagyobb súlyú halat fogjanak ki a horgászok. A helyiek mellett távolabbi településekről is érkeztek a megmérettetésre. Adrián Szabolcs Hegyesdről látogatott el a Balaton-partra.

„Én egy Facebook megosztásban láttam, hogy lesz ez a versenylehetőség. Balatonra mindig nagyon jó jönni. Nem ismerem a keszthelyi részt, de nagyon szívesen érkeztem ide. Ez a késő szeptemberi nyárias idő ez adja magát, hogy itt a vízparton töltse az ember az időt. Hát a fogás az viszonylag gyenge, inkább kisebb halakra, keszegekre horgászunk. Ezekből jött egy pár darab. A súly nagy részét valószínűleg a keszeg, illetve a küsz fogja adni.”

Az őszi Balatoni Évadnyitó elnevezésű rendezvény a szezon meghosszabbításáról is szól. Az EU-s pályázatból megvalósuló program a pandémia miatt elmaradt május 1-jei rendezvény pótlásaként jöhetett létre. A parton gasztronómiai kitelepülők is várták a kikapcsolódni vágyókat.

„Nem régen költöztünk ide Keszthelyre, egy hete és fedezem fel Keszthelyt a barátnőmmel és csodálatos ez a hely, köszönjük szépen, hogy itt van.” – mondta el Balogh Mária.

A délutáni órákban koncertekkel várták az érdeklődőket a Zenepavilonnál. Szombaton fellépett Torres Dani és Szula Miklós, akik nagysikerű popdalok feldolgozásait hozták el Keszthelyre. Az énekes elmondta, nagyon szeret itt játszani, jó emlékei vannak a városból. Az ősz számára sem lesz unalmas.

„A nyár hála Istennek óriási volt és megmondom őszintén, hogy az ősz is, ahogy alakul, meg ameddig egyáltalán lehetséges, addig tök szuper. Már most októberre van 2 és valószínűleg még fog kettő jönni, ha minden igaz. Az az országnak a keleti részében lesz, ha minden összejön. Mármint nem látok rá semmi fajta olyan negatív esélyt, hogy ne jönne össze, úgyhogy októberig tudom, hogy mi van és hála Istennek szerencsés.”

A rendezvénnyel zárta az idei évben a Balaton-parti programok sorát a Goldmark Károly Művelődési Központ. Októbertől már a Fő térre várják a vendégeket. A következő hónap minden hétvégéjén lesznek programok a belvárosban.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8448-koncertekkel-zarult-a-balatonparti-rendezvenysorozat