Emlékkönyvvel tiszteleg a Pannon Egyetem Georgikon Kara a Keszthelyen született Szendrey Júlia előtt; a Georgikon Alapítvány támogatásával megjelent, kedden bemutatott kötetben visszaemlékezések, tanulmányok ismertetik Petőfi Sándor feleségének életét és munkásságát.
Mint azt Lukács Gábor, a kiadvány társszerkesztője, az egyetem Gazdasági- és Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa az MTI-nek elmondta, a 141 oldalas kötet új tudományos eredményeket is tartalmazó tanulmányokkal mutatja be a „félreértett asszony” életét, aki korának elismert szerzőjeként szabadidejében irodalmi tevékenységet folytatott.
A Georgikon kiskönyvtár sorozat 25. kötete több mint tíz, levéltári kutatásokon alapuló ismeretterjesztő művet foglal magában; egyik tanulmánya szerint Szendrey Júliát „beskatulyázták” egy szerepbe, csak Petőfi feleségeként kezelték. Ezzel ellentétben a mindössze 39 évet élt, korának legjobb neveltetését megkapott írónő a lánglelkű költőnek nem csak testi-lelki, hanem szellemi társa is volt – jegyezte meg.
Korabeli megítélésén az sem segített, hogy Krúdy Gyula és Herczeg Ferenc róla írt színművei tele vannak dokumentumokkal igazolható tévedésekkel. A vész órájának eljövetelét – a segesvári ütközetet – követően 1850 februárjáig kereste Petőfi hírét Erdélyben, majd Pesten Haynauhoz is elment, hogy Bemék után utazhasson, de erre nem kapott engedélyt, részben ezért kötötte második házasságát.
„Nyolcvan éve tudjuk, hogy Horvát Árpád egyetemi tanárral kötött második házassága +borzalmas volt+, a köztudatban mégsem terjedt el” – mondta Lukács Gábor, hozzátéve, hogy életének utolsó 18 éve rengeteg szenvedéssel telt, méhnyakrákban szenvedett. A kortörténeti dokumentumgyűjtemény a szerkesztő szerint megcáfolja azt a máig élő tévhitet is, miszerint Szendrey Júlia életében nem számíthatott a Festetics gróf gazdatisztjeként szolgált édesapa, Szendrey Ignác segítségére és kitagadta Petőfi miatt.
A kötet szerzői gárdája nemcsak Szendrey Júlia küzdelmes, boldogsággal és szomorúsággal telített életét és munkásságát mutatja be, hanem más keszthelyi írónőket is. Válogatást tartalmaz Szendrey Júlia verseiből, Andersen-mesefordításaiból és prózai írásaiból, s a Szendrey névnek a földrajzi neveinkben való használatáról közöl dolgozatot.
A Balaton-parti városban 2009 óta látogatható a szülőházában berendezett emlékszoba és róla nevezték el 1973-ban Szendrey-telepnek a városrészt. Emléktábláján – amely a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ előcsarnokában található – ez olvasható: „Nem vagyok rossz, csak nagyon, nagyon szerencsétlen”.
(forrás: MTI)
Kapcsolódó cikkek:
Szendrey Júlia emlékszoba nyílt Keszthelyen
Nordic walking pálya Keszthelyen
Diplomaosztó ünnepség a Georgikonon
Georgikon napok
Élménygazdaság a majormúzeumban
Széchenyi- és Kittenberger-emlékszoba nyílt a keszthelyi Vadászati Múzeumban
Megatárlat a Balaton szerelmeseinek
Állami kitüntetések a Pannon Egyetem kiválóságainak