Korhű megjelenést kap a keszthelyi polgármesteri hivatal

2015. október 1. (csütörtök)

Felújítás zajlik a keszthelyi polgármesteri hivatal épületén. Az erre járók az elkerített területet kerülgetik, a kerítésen belül pedig zajlik a munka. Szeretnék a korabeli kinézetre alakítani a külső megjelenést. Ennek jegyében a nyílászárókat, a festést is a kutatások alapján fogják kialakítani.

Egyelőre saját forrásból finanszírozza a város a munkát, ám egy pályázati lehetőséget is megcéloztak. Siker esetén a bekerülési költség nagy része megtérül.

Egyelőre a régi falfelületet távolítják el a Tudor Kft. dolgozói. Megtörtént az úgynevezett “falvizsgálat” is: ennek során mintát vettek a korábbi felületből. A minta segítségével és korabeli fotók vizsgálatával szeretnék elérni azt, hogy korhű maradjon a felújítás. Arra is figyelni fognak, hogy az újonnan beépítendő nyílászárók is olyanok legyenek, mint egykoron voltak. A hivatalban folyó munkát egyelőre nem zavarja a felújítás.

A vállalkozónak – a szerződés szerint – december végéig kell végeznie. Az épület külső homlokzatának felújítása és színezése, a nyílászárók cseréje zajlik a munkálatok során. Az átépítésre legfőképpen esztétikai okok miatt kerül sor: a Fő tér felújítása után nagyon elütött a többitől ennek az épületnek a kinézete. A tervek szerint a jövőben „ráncfelvarrás” történik majd más, környékbeli önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon is.

Az említett pályázat elbírálása jelenleg folyamatban van. Nem csak a polgármesteri hivatal, hanem a Gagarin utcai óvoda épületének felújítása is benne van a projektben. Pozitív elbírálás esetén százötvenmillió forinthoz juthat hozzá a város.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)