Hatvanhat millió forintot fordítanak a keszthelyi VSZK kollégiumának hőszigetelésére.
A projekt keretein belül a homlokzati és lapostető szigetelés, valamint a néhány évvel ezelőtti felújítás során érintetlenül maradt nyílászárók cseréje történik meg. Az épület hőveszteségének jelentős mértékű csökkenése várható a beruházástól, ezáltal pénzt és energiát fog az intézmény megtakarítani.
A korábbi szigetelést távolítják el a munkások a keszthelyi VSZK kollégiumának faláról. A hat és nyolc centiméter vastag régi burkolat helyére tizennégy és tizenhat centiméteres új réteget helyeznek fel a Szabau Invest Kft. dolgozói. Jelenleg a nyugatra néző falon dolgoznak, de mind a négy oldal, valamint a lapostető szigetelése is sorra kerül. A Gekko Immobilien Kft. ide helyezi majd a fotovoltaikus rendszert is.
„Azon nyílászárók cseréje van benn a pályázatban, amit korábban, a 2010-es nagy felújításnál nem tudtunk kicserélni. Egy fotovoltaikus rendszer is kiépül, vagyis 96 db napelem kerül a tetőre. Ezzel szeretnénk elérni, hogy a működtetési költség jelentősen csökkenjen az elkövetkezendőkben.” – nyilatkozta Fisli István, a Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Vendéglátó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának igazgatója.
Az épület üzemeltetése az Önkormányzat éves költségeinek jelentős részét teszi ki. A fenntartó még az előző tanévben pályázott erre az energiahatékonysági uniós projektre. Hatvanhatmillió forintot sikerült nyerni. A megvalósítás finanszírozása száz százalékos támogatással valósul meg. A projektgazda a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum. A kollégiumban kettőszáznegyven diák komfortérzete javul majd a hőszigetelés tökéletesítésétől. A város más középiskolás diákjainak is otthont ad ez az épület. A napi tevékenységet a felújítással járó zaj nem zavarja.
„Úgy látjuk, hogy problémát ez nem fog jelenteni, hiszen a kollégiumban a délelőtti időszakban nincsenek a tanulók. A délutáni időszakban, amikor bent a kollégiumban megkezdődik a munka, tehát szilenciumok, tanulószobai foglalkozások vannak, akkor már nem zajlik a munka.” – mondta el az igazgató.
Az épület nyílászáróinak java korszerű műanyag, a régebbi alumínium ablakokat és ajtókat cserélik ki. Néhol elvetemedtek, már nem képesek ellátni feladatukat, szivárgási veszteségük igen magas. A felújításon húsz-huszonöt munkás dolgozik. A festés során új színt is fog kapni a kollégium. Várhatóan a nyár elején végeznek majd, így az energetikai költségek csökkenése a következő tanévtől realizálódik.
Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió
Forrás: http://tvkeszthely.hu/hirek/7763/korszerusodik-a-kollegium/