Köszönet az egészségügyi dolgozóknak

2024. július 2. (kedd)
KesztHelyi identitás

A hagyományoknak megfelelően az idén is köszöntötték az egészségügyi dolgozókat a Keszthelyi Kórházban. Semmelweis Ignác születésnapja 1992 óta a magyar egészségügyi dolgozók ünnepe. Ebből az alkalomból kinevezéseket és jutalmakat is átadtak az intézmény dolgozóinak.

Semmelweis Ignác ma is példaként áll az egészségügyi szakszemélyzet előtt – hangzott el az ünnepségen. Dr. Kiss Lajos főorvos ünnepi beszédében elmondta, a mai nehéz helyzetben még nagyobb szükség van elődeink példamutatására. Hozzátette, a külvilág sokszor nem látja az egészségügyben dolgozók értékét, holott ők sokszor erejükön felül, a beteget előtérbe helyezve, legjobb tudásuk szerint dolgoznak nap mint nap. Dr. Gieth Andrea, a Keszthelyi Kórház megbízott vezetője arról beszélt, akik ezt a pályát választják, azokra jellemző a hivatástudat, a segítőkészség, még akkor is, ha ismeretlen veszélyekkel kell szembenézniük.

„Aki ma az egészségügyben dolgozik, a legelhivatottabbak. A lelkük, a szívük a mindennapi munkájukban van. Iszonyatos terheléssel, bízván abba, hogy mindig jobb lesz. Mindig a betegeik és a hozzátartozóik épülését tartják szem előtt a saját érdekeiket is félretéve.” – tájékoztatott Dr. Gieth Andrea, a Keszthelyi Kórház megbízott főigazgatója.

A hagyományoknak megfelelően ezen a napon adják át a kinevezéseket és a jutalmakat. Főorvosi kinevezést kapott Dr. Krassói Katalin, az Intenzív Osztály aneszteziológusa, intenzív terápiás szakorvosa, a fájdalomambulancia létrehozója. Szintén főorvosi kinevezésben részesült Dr. Tóth Gábor, az Intenzív Osztály aneszteziológusa és intenzív terápiás adjunktusa. Dr. Verebélyi Melinda, a Belgyógyászati Osztály szakorvosa is főorvosi kinevezést kapott, ő családi okok miatt nem volt jelen az átadón. Kiemelkedő szakmai munkájáért jutalmat kapott Dr. Pinterics Zsuzsanna. Adorján Dalma az Ápolási Igazgatáson végzett munkájáért kapott elismerést. Szintén oklevélben részesült Bertók-Rezi Gertrúd, a központi laboratórium vezetőasszisztense.

„Nagyon jól esett, hogy a kedves vezetőség gondolt rám. Immáron 30 éve dolgozom az egészségügyben lassan. Mindent, de ezt az elismerést nem kaphattam volna meg, ha nincsenek a kedves kolléganőim, és a kedves családom, akik mindenben támogatnak.” – emelte ki Bertók-Rezi Gertrúd Keszthelyi Kórház Központi Laboratóriumának vezetőasszisztense.

A Keszthelyi Kórház ötödik emeleti tárgyalója zsúfolásig telt az intézmény munkatársaival, akik osztoztak kollégáik sikerében. Az ünnepségen a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház vezetősége is képviseltette magát.

Regman Karola – Keszthelyi TV

Képek