Zenével és tánccal ünnepelték az idősek napját az ESZI-ben. A keszthelyi idősek Otthonában hagyomány, hogy októberben köszöntik a szépkorúakat. Ilyenkor egész hónapban programokat szerveznek, a lakóknak nem csak az intézményben, hanem azon kívül is kínálnak lehetőséget a kikapcsolódásra.
Jó hangulatban telt az idősek napja az ESZI-ben. Sokan táncra is perdültek az örökzöld slágerekre, mások az asztalok mellett beszélgettek. A mulatságról nem hiányzott a harapnivaló sem, de üdítővel, borral is készültek az intézmény munkatársai. Sokan már évek óta részt vesznek az otthon különböző programjain.
„Én már nagyon hosszú ideje itt vagyok, 15 éve. Nagyon kevesen vannak már ebből a korból, de én mindig visszaemlékszem arra, hogy milyen jókat kirándultunk, milyen jókat nevettünk, nótáztunk, különböző ünnepeket megtartottunk. Én nagyon-nagyon szeretem az itteni nővéreket, meg a vezető asszonyt is.” – mondta egy lakó, Aczél Jenőné.
Az ENSZ 1990-ben nyilvánította október 1-ét az idősek világnapjává. Ilyenkor nem csak ünneplik a szépkorúakat, hanem ráirányítják a figyelmet az őket érintő problémákra is. A statisztikák szerint 2019-ben 703 millió 65 évnél idősebb ember élt világszerte és a számuk folyamatosan növekszik. Az ESZI-ben nem csak a világnapon, hanem egész hónapban programokat szerveznek az időseknek.
„Nekünk az október mindig egy ünnep, és az egész hónapot arra fordítjuk, hogy minél több programot, minél több látványosságot, minél több szórakoztató programot szervezzünk az időseinknek. A mai nap a nyitó, ahol zenélünk, egy kicsit táncolunk, egy kicsit közösen énekelünk. Aztán holnap például elmegyünk Sármellékre,, mert a repülőtérre be tudtunk kéredzkedni. Nagyon sokan nem voltak és nem láttak közelről repülőt, úgyhogy holnap ez lesz a program.” – tájékoztatott Királyné Domaházi Csilla, az ESZI Idősek Otthona intézményvezetője.
Az idősek szavalatot is hallhattak az eseményen. Köszöntötte őket az intézmény vezetője, Nemes Klára önkormányzati képviselő és Keszthely polgármestere is. Manninger Jenő elmondta, a szépkorúak példaként járnak a fiatal generáció előtt. Éppen ezért fontos megtenni mindent azért, hogy idős napjaikat is tartalmasan töltsék el.
„Ahogy mi is idősebbek leszünk, úgy egyre jobban láthatjuk azt, hogy az idősek mennyi mindent tudnak adni nekünk. Azt gondolom, családon belül is nagyon fontos ez, de itt elsősorban most olyan emberekről van szó, akik nem családon belül élnek, hanem az önkormányzat intézményében. Itt nyilván pótolni kell a család hiányát, és ezért itt a közösség a legfontosabb. Az itt dolgozók is azzal végeznek nagyon komoly munkát, hogy ezt a közösséget megteremtik nekik.” – emelte ki Manninger Jenő, Keszthely polgármestere.
A rendezvényen részt vett Mókos János atya is, aki megáldotta a közösséget. Az egyházi képviselő minden pénteken ellátogat az idősekhez, így az otthon lakói már jól ismerik.
Regman Karola – Keszthelyi TV