Keszthely a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség különdíját kapta a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyen idén. Ruzsics Ferenc polgármester nevében a díjat Szigligeti Aladár, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetője vette át Százhalombattán.
A város kezdettől fogva vesz a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett rangos megmérettetésen, melyen számos szempontból értékelik a településeket. A bírálat során mérlegelik a zöldterületek minőségén és gondozottságán túl a település meghatározó épületeinek környezetét, a közterületek tisztaságát és rendezettségét, valamint a lakosság, a helyi közösségek részvételét a programban. A 2011. évi versenyre összesen 315 település jelentkezett.
2007-ben az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium különdíját nyerte el Keszthely, később fővédnöki díjjal jutalmazta a zsűri a városszépítési igyekezetet, de az Arany Rózsa-díjat is megkapta már a város.
Emellett a „Virágos Balatonért” versenyben a Városi strand évről-évre rangos helyezést ér el, és keszthelyi szálláshelyeket is gyakran díjaznak.
2011 tavaszán vette át a város zöldterületeinek gondozását a Gazdasági Ellátó Szervezet a VÜZ Kft-től. Az idei díj is bizonyítja, hogy az új szolgáltató is az elvárt és megszokott jó minőségben végzi a tevékenységet.
A városban jelenleg folyó beruházások nem kedveznek a virágosításnak, de az átmeneti kellemetlenségek után jövőre már jóval szebb képet mutat magáról Keszthely, mind a belvárosban, mind a Balaton-parton.
Kapcsolódó cikkek:
Tiszta városkép, virágos szezonkezdet
Fővédnöki díj a virágos Keszthelynek
„Virágos Balatonért” díjak
Virágos Balatonért – keszthelyi sikerek