Játékos haditornát szervezett a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub. A programra többek között Nagykanizsáról, Győrből és Zalaegerszegről is érkeztek résztvevők. A gyenesdiási lőtéren 10 állomást kellett teljesíteniük a csapatoknak. A program célja a szórakozás, az együttlét és a közösségépítés.
A csapatok segítséget is kaptak a különböző állomásokon. Az íjászat többeknek nehézséget okozott, de a játékosok hamar ráéreztek a különböző feladatokra. Lövészetben több állomáson is teljesíteni kellett. Az íjjal célba kellett lőni, darts tudásukat is megcsillogtathatták a csapattagok, de olyan állomás is volt, ahol parittyával kellett sörös dobozokat eltalálni.
„Mi Győrből érkeztünk azért, mert Szirmai alezredes út meghívott bennünket erre a haditornára. Most vagyunk itt először, bár az az igazság, hogy annak idején én itt a keszthelyi Légvédelmi Rakétaezrednél kezdtem a pályafutásomat, sőt, a két gyermekem is itt született a Keszthelyi Kórházban.” – mondta Marcsa György, a Győri Fegyveres Erők és Testület Nyugállományú Klubjának elnöke.
A haditornára 8 csapat nevezett. Volt olyan klub, amely több csapatot is kiállított. Az eseményen a Nagycsaládosok Egyesülete is részt vett. A versenypályán légpuska tudásukat is bizonyítaniuk kellett. A csapatoknak itt is volt segítségük. A számban főként a férfiak teljesítettek jól. A dárdavetés is a feladatok között szerepelt. A játékosoknak egy bambuszrúddal kellett célba találniuk.
„Mi Zalaegerszegről, a Honvéd Nyugdíjas Klubból jöttünk két csapattal. Én az egyes számú csapatban vagyok, és van még egy kettes számú csapatunk is.” – tájékoztatott Dr. Fenyvesi László Károly, a Zalaegerszegi Honvédklub tagja.
A játékosoknak nem csak gyakorlati, hanem elméleti tudásukra is szükségük volt. Az egyik állomáson ugyanis kvízkérdésekre kellett válaszolniuk. Többek között a Helikoni Ünnepségekkel, a keszthelyi olimpikonokkal és a Főnix gályával kellett tisztában lenniük a versenyzőknek. A játékos haditornának több célja is volt.
„Elsősorban az, hogy egymással találkozzunk, a régi emlékeket felelevenítsük. Azon kívül, amint a nevében is van, hogy játékos haditorna, itt megmérettetünk csúzlival, fegyverrel, kislabdával, kézigránát dobással tulajdonképpen ügyességi számokban.” – emelte ki Sallai István, a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub elnökségi tagja.
Ugyan a csapatok a különböző állomásokon pontokat kaptak, mégsem a versengés volt a cél. A játékosok jó időben, jó hangulatban töltötték az időt a gyenesdiási lőtéren.
Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/9285-legpuska-granatvetes-dardahajitas