Légy példakép!

2019. október 8. (kedd)

Ebben az évben is sportolásra, egészséges életmódra és a közösség fontosságára hívta fel a figyelmet a hét végén megrendezett Légy példakép!elnevezésű kerékpáros program. A szervezők célja megvalósult: minden évben nő a csatlakozók száma, szombaton közel kétszázan pattantak kerékpárra.
Lezártak egy nagy területet a Keszthely és Gyenesdiás között lévő bevásárló centrum parkolójában . Biztosítva a Légy példakép elnevezésű program részvevőinek a helyet és a biztonságot. Színes kavalkád, és rengeteg kerékpár fogadta a vásárlókat. Ott gyülekeztek a bicajosok.Nagy Bálint Keszthely város alpolgármestere köszöntötte a sportprogram részt vevőit hangsúlyozva annak szerepét.

„Minden olyan rendezvény jó ami a közösséget összehozza. Ezek a sportrendezvények,ezek a kültéri sport rendezvények, a futás a kerékpározás azért nagyon fontos mert egyrészt Keszthely és térsége olyan földrajzi környezetben helyezkedik el ahol vétek lenne nem kihasználni azt a szépséget ami körül vesz minket,másrészt pedig azért mert egy olyan közösségi rendezvényről van szó ami valóban élénkíti Keszthely közösségi életét.”- emelte ki az alpolgármester.

Százhetven kerékpáros választotta hét végi szabadidős programnak a kerekezést. Hetedik alkalommal rendezték meg a Légy példakép elnevezésű túrát.

„A cél az egyértelmű:Együtt legyünk,jól érezzük magunkat,sportoljunk,beszélgessünk. S a hátam mögött látható a tömeg. Érezzék jól magukat az emberek.”- mondta Horváth Imre főszervező.

Intézmények ,családok , a túrázás,biciklizés szerelmesei vettek részt a kerékpáros programon. Ismerősként találkoztak csapatok, egyéni túrázók.

„Amióta van a rendezvény minden évben jövök mert fontosnak tartom a biciklizést, alapban is sokat sportolok. Ha van lehetőségem a Balatont is minden évben megkerülöm.”- mondta el a Sümegcsehiből érkezett Piros Balázs.

Kiss László esperes áldotta meg a kerékpáros túra résztvevőit akik bringára pattantak és rendőri biztosítás mellett kerekeztek a kerékpárútig, hogy ott folytassák útjukat Balatongyörökre,a Szépkilátóhoz. A kétszer 9 km-es túrának az idő is kedvezett.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/6466-legy-peldakep?fbclid=IwAR0TsgLMFCYE6kSiEMxsw5OSw6RYkuWMi0MlCF4nhFJWu0B4bhROAnxdDbk